Afrika egyik legősibb bálnáját fedezték fel Egyiptomban
41 millió éve élt a bálna a mai Egyiptom területén.
41 millió éve élt a bálna a mai Egyiptom területén.
Eduline/MTI
A legtöbb egyetem számos ösztöndíj lehetőséggel várja már a frissen felvett, elsőéves hallgatókat is, a lehetőségek tára pedig az első félév után, a teljesítmény alapú ösztöndíjakkal tovább növekszik. A rossz hír viszont az, hogy az ösztöndíjak legtöbbje csak az államilag finanszírozott, nappali képzéseken tanulóknak jár. Mutatunk egyet, amit viszont akkor is igényelhettek, ha költségtérítéses képzésen kezditek a szeptembert.
Székács Linda
Idén is összeállította a világ legélhetőbb egyetemvárosainak friss listáját a Quacquarelli Symonds (QS). Londont idén sem sikerült letaszítani a trónjáról, Budapest viszont évről évre hátrébb csúszik.
Székács Linda
Nulladik óra eltörlése, modern környezet, önálló vélemény kialakítása. Ilyennek kellene lennie az ideális iskolának a Magyar Anyák szerint.
Székács Linda
Szuperkedvezményes áron indult el a jegyértékesítés a jövő évi EFOTT-ra.
Székács Linda
A pedagógusok béremelése pedig elmondása szerint továbbra is az uniótól függ.
Székács Linda
Az University College London 11 ezer diákkal készült friss felmérése szerint a legtöbben azért élnének otthon az egyetem alatt is, mert nincs pénzük távolabbi városokba költözni.
Székács Linda
A teljesítmény alapú ösztöndíjakra nem, szociális ösztöndíjakra viszont már akkor is pályázhattok, ha most kezditek az egyetemet és állami ösztöndíjas képzésre nyertetek felvételt.
Székács Linda
Belharcok dúlhatnak az egyetem vezetőségében, de az sem kizárt, hogy az intézmény oktatói megelégelték, hogy idén már kettes eredményekkel is egyetemistának lehet lenni.
Székács Linda
Sajtos-tejfölös lángos 3500 forintért, pizzaszelet vagy hotdog 2500-ért, hamburger 5000-ért, esetleg sült krumpli (2250 ft) 800 forintos házi ketchuppal lelocsolva 3050 forintért, leöblítve egy 1890 forintos dobozos Dreherrel, vagy egy 4290 forintos mojito koktéllal. Megnéztük, mi mennyibe kerül az idei Szigeten.
Székács Linda
Nyolc milliárd forintos magyar segélyből épül újjá a 2020-ban megsemmisült Petrinjai Általános Iskola. A bejelentést nem fogadták kitörő örömmel.
Székács Linda
Nem unatkoznak a gólyák a nyár utolsó heteiben, sok teendő áll még előttetek, mielőtt ténylegesen nekikezdenétek az egyetem első félévének. Hoztunk pár témát, amiket érdemes átnézni, nehogy lemaradjon valami az elvégzendő teendők listájáról.
Ármin először Horthy Miklós emlékiratait kérte ki.
Tarnay Kristóf
Az újat viszont nem a Közszolgállás nevű, korábban sokáig elérhetetlen portálra tették fel, noha elvileg a rektori pályázatokat is ott kellene meghirdetni.
Tarnay Kristóf
Az EU-s szigorítással elvileg az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek.
Tarnay Kristóf
"Nemzeti szégyen", "túlélési játék", "legrosszabb rémálom" – ezekkel a jelzőkkel illeték a dél-koreai sajtóorgánumok a World Scout Jamboree-t. A magyar csapat szerencsére épségben hazajutott.
Pedig a legtöbben úgy vélik, otthonról is ugyanannyira hatékonyan tudnák végezni a munkájukat.
Székács Linda
Florida több iskolakörzete is korlátozza Shakespeare műveit a tanórákon más klasszikus művekkel együttvéve, mert azokat "túlságosan szexuális" tartalmúnak ítélték meg.
Fegyházbüntetésre ítélhetik azt a diákot, aki tavaly októberben többször nyakon szúrta egy iskolatársát egy I. kerületi középiskolában. A fiú legalább szeptember óta gyilkosságra készült, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.
Eduline/MTI
Már augusztus végén megkapjátok a szeptemberi családi pótlékot.
Eduline/MTI