Hat iskolában gyújtogattak a héten Belgiumban
Valószínűleg a kötelezővé tett szexuális felvilágosító programmal függhetnek össze az iskolai tüzek.
Valószínűleg a kötelezővé tett szexuális felvilágosító programmal függhetnek össze az iskolai tüzek.
Tornyos Kata
A tanévvel együtt a tüntetések is elkezdődtek, a hivatalos események után a Karmelita felé vették az irányt a résztvevők, ahol a rendőrök ellenállásába ütköztek.
Tornyos Kata
Mint minden évben, a nyolcadik osztályos diákok idén is jelentkezhetnek az Arany János Tehetséggondozó Programra. Összeszedtünk mindent, amit fontos tudnotok róla.
Székács Linda
Nem az első alkalom, hogy egy ország próbálja minél jobban kiszorítani a vallást az iskolákból. A korábbi tapasztalatok alapján ezt elsősorban a különböző ruhák betiltásával igyekeznek elérni.
Megnyitották az oktatási intézmények a kapuikat és ezzel együtt a vírusoknak is teret adtak. Újra visszatért a koronavírus-járvány, de egyelőre nem vonatkozik rá semmilyen különleges eljárásrend.
Tornyos Kata
Két héttel a tanévkezdés után, szeptember 15-én 16:30-kor elkezdődött a tanév első nagy tüntetése a tanárok ügyében és a státusztörvény elleni közös fellépés érdekében. A résztvevők az Elvis Presley parkban gyülekeztek és onnan indultak tovább.
Számszerűsített vizsgálatot készítettek magyar kutatók a koronavírus iskolásokra gyakorolt hosszútávú hatásairól. Az alsó tagozatos tanulók több, mint 10 hét tanulási veszteséggel küzdenek.
Beomlott a tornacsarnok tetőszerkezete a nyári szünet alatt, egyelőre nem tudni, hol fogják megtartani a testnevelésórákat, de az épületbe visszatérhetnek a diákok.
Tornyos Kata
Tanulmányi átlagtól függően havonta 9 és 20 ezer forint közötti összeget kaphattok.
Székács Linda
Az Egyesült Királyság két legrangosabb balettiskoláinak táncosai számoltak be arról, hogyan szégyenítették meg őket tanáraik az órák alatt.
Tornyos Kata
Sok pedagógus már megkapta a státusztörvény szerinti munkaszerződését, amiből kiderült mennyivel nőtt a fizetésük.
Szerencsére az iskolaőr közbelépése megakadályozta, hogy nagyobb baj történjen.
Székács Linda
40 fiolányi "vegyi fegyvert" foglaltak le.
Székács Linda
Augusztus 30-án "észlelték" a tanulók alacsony létszámát.
Székács Linda
A "forró tavasz" után a nyarat szervezéssel töltötték, szeptemberben pedig más szakmai- és civil szervezetekkel kiegészülve folytatódik a pedagógusok és diákok tiltakozása, aminek végső célja a "rendszerszintű elnyomás" elleni közös felszólalás.
Székács Linda
Mennyire becsülik meg a gyógypedagógusok munkáját? Egy fiatal szakmabelivel beszélgettünk a nem mindennapi munkahelyi tapasztalatairól.
Budapestről szóló dalokkal készülnek a hétvégi fesztiválra, ahol többek között fellép Péterfy Bori, az Irie Maffia és Kollár-Klemencz László.
Egy japán városban robotasszisztens segítségével szeretnék visszacsábítani a gyerekeket az iskolába.
A versenyt szeptember 8 és 14 között tartották Kutaisiben.
Székács Linda
A pedagógusok a következő napokban kapják kézhez a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. A Pedagógusok Szakszervezete szerint aláírás előtt ezeket érdemes megfontolni.