Több mint tíz százaléka távozik a tanároknak az V. kerületi iskolából

A státusztörvény miatt több tanár és az igazgató is felmondott a Hild József Általános Iskolában.

A határidő lejártával négy pedagógus, köztük az iskola igazgatója is jelezte, hogy nem fogadja el az új jogállásról szóló szerződést a Hild József Általános Iskolában. Így novemberben a felmondó tanárok már a felmentési idejüket fogják tölteni – írta meg a Népszava.

A kialakult helyzetről Göggené Somfai Zsuzsa, az iskola igazgatója tájékoztatta a szülőket. A távozó intézményvezető reméli, hogy a fenntartó is a segítségükre lesz abban, hogy minél hamarabb pótolni tudják a hiányzó tanerőt. A hírek szerint a távozások miatt több osztály összevonására lehet számítani.

A feltételezhetően ideiglenes összevonásokról és a felmondások hátteréről a Népszava megkérdezte az intézményvezetőt, aki azt nyilatkozta, hogy „a törvényi lehetőségeknek megfelelően kezdték el kezelni a helyzetet.” Jelenleg a gyerekek és a kollégák nyugalma, valamint a folyamatos oktatás a legfontosabb. A lap megkeresésére az illetékes tankerület még ennyit választ sem adott az iskola jövőjével kapcsolatban.

A két évfolyamos Hild József Általános Iskola évek óta országosan kiemelkedő teljesítményt ér el az Országos Kompetenciamérésen és a Nyelvi Mérésen egyaránt. Emellett a középiskolai beiskolázási mutatóik is jobbak az átlagnál. Az alacsony létszám miatt a távozó szakemberek az ott dolgozó pedagógusok több mint tíz százalékát teszik ki.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.