Sokak szerint csak egy kis nép önsajnálatán alapuló téveszme, hogy a magyar nyelv a legnehezebb a világon. Ez a hozzáállás és a megfelelő taneszközök szűkössége valóban nem könnyít a magyarul tanulók helyzetén.
Minden diákhitelt törlesztő a minimálbér legalább hat százalékára módosíthatja havi törlesztőrészletét, amely legfeljebb két évre szóló engedményt egy 2006-os, a Diákhitel Központról szóló kormányrendelet mostani módosítása tesz lehetővé - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. A kérelmeket automatikusan elfogadják, a válság hatására ugyanis egész családokat, és nem pusztán egy-egy személyt érinthetnek az elbocsátások.
Hamarosan véget ér a középiskolákban az első kísérleti pénzügyi oktatási program, a jövőt pedig egy eco-iskolahálózatban képzelik el a jegybanknál. A bökkenő csak az, hogy kevés a képzett oktató.
A 2009. szeptemberben induló képzésekre felsőoktatási jelentkezést benyújtott jelentkezőknek július 9-ig van lehetőségük pótolni a még hiányzó dokumentumaikat, valamint változtatni a jelentkezéskor eredetileg megadott jelentkezési sorrendjükön.
Interaktív márkatábort szervezett az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség immáron második alkalommal július 2-4. között Balatonföldváron. A BrandCamp célja, hogy párbeszédet létesítsen a szakma iránt érdeklődő felsőoktatási hallgatók és a szakemberek között. A háromnapos rendezvényen közel kétszáz egyetemista, főiskolás vett részt neves és elismert szakemberek előadásain, workshopjain, melyek többsége a cégek CSR tevékenységéről, márkaépítésről, illetve a vírusmarketing szerteágazó lehetőségeiről szólt.
A balatonföldvári Brandcamp márkatábor CSR (Corporate Social Responsibility) szekciójában hirdették meg elsőként a Magyar Innovációs Szövetség THE Programjának pályázatát július 3-án, amelynek célja, hogy fiatalok ötleteljenek a műszaki és természettudományok népszerűsítse érdekében kreatív eszközökkel. A Legyen újra COOL a tudomány című pályázatra filmes, online, rendezvény, sajtó és egyéb kreatív eszközök felhasználásával várják a pályamunkákat szeptember 30-áig.
Az oktatásügyiek szíve feltehetően megdobban, amikor azt olvassák: a Second Life virtuális világában is zajlik nyelvoktatás. Nem mindegy azonban, milyen is az. Sokszor – és sokaknak – még mindig célravezetőbb a hagyományos tanáros-tanfolyamos megoldás.
A Nagybetűs címmel mutatták be július 2-án a Pannon Egyetem (PE) hivatalos Alumni magazinjának első számát, melyet a végzett hallgatók számára készítenek el negyedévente. Horváth Ádám és Merkel Dávid főszerkesztők így kívánják bemutatni a sikeres pályát befutó, volt veszprémi diákokat, miközben az intézményben történt fejlesztésekről is számot adnak. Támogatásokat vállalati partnerektől remélnek, a kapcsolati tőkét az egyetem nyújtja.
Hatályba lépett július 3-án a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmények törvényi szabályozása. Magyar Bálint, Hankó Faragó Miklós és Sándor Klára szabad demokrata képviselők és Szabó Zoltán szocialista képviselő által benyújtott javaslatot június 29-én szavazta meg az Országgyűlés 199 igen, 146 nem szavazattal és hét tartózkodással.
A csapatépítő tréningek célja többnyire azonos, az összecsiszolódásnak azonban számos módja van. A sörözés sokat segíthet az őszinte beszédben, de önmagában kevés a konstruktív együttműködés megteremtéséhez.
Bárhol legyenek is a világ legnagyobb, leghíresebb és legszínvonalasabb egyetemei, az intézmény filozófiája mindenütt ugyanaz. Ez az a hely, ahol az alapítók, az oktatók és a hallgatók ugyanannak a "szent célnak" a végrehajtására szövetkeznek: legjobbnak lenni a legjobbak között.
Vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a kiskunlacházi általános iskola felújítására és egy sportcsarnokkal való kibővítésére vonatkozó uniós támogatás ügyében - írta pénteki számában a Népszabadság Varjú Lászlóra, a tárca fejlesztési ügyekért felelős államtitkárára hivatkozva.
Befejeződött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Múzeum körúti épületének homlokzat felújítása. Az Országos Műemlékvédelmi hivatal és az ELTE Műszaki Fejlesztési igazgatósága megbízásából a főépület teljes homlokzatán tisztítást, javítást végzett a kivitelező cég, megszépültek a díszítő elemek is.
Hogyan jutatták célba a titkos, gyakran háborúkat eldöntő üzeneteket az ókorban a hadvezérek? Milyen trükköket vetettek be annak érdekében, hogy ha el is kapják a hírvivőt, magához az információhoz ne juthasson hozzá az ellenség? A titkosításokkal és feltörésükkel foglalkozik egy nem éppen mindennapi, júliusban induló képzés.
Egy virtuális tudományos akadémia jöhet létre a hároméves HBONE+ informatikai programmal, ami az évtized egyik legnagyobb volumenű informatikai fejlesztése lehet Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos szerint.
Közel félszáz – hosszú évek óta nem oktatott – szakmából több mint kéttucatnyit érdemes volna, és meg is lehetne menteni – állítja egy friss oktatásszociológiai tanulmány.
A Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Társasága idén először hirdetett versenyt az év szakdolgozata címmel. A társaság azoknak a végzett vagy végzős hallgatóknak a jelentkezését várta, akik legfeljebb két éve, 2007-ben védték meg szakdolgozatukat nyelvtudomány, irodalomtudomány vagy kommunikáció- és médiatudomány témakörben.
Évente több ezer magyar diák utazik Európa különböző országaiba azért, hogy ott egyetemre járhasson és nyelvet tanulhasson. A program egyre ismertebb és népszerűbb a hazai felsőoktatásban és ma már azzal is tisztában vannak a résztvevők, hogy a kint eltöltött néhány hónap milyen hosszútávú előnyökkel járhat. Azt azonban továbbra is kevesen tudják, hogy milyen feladatokkal és kötelezettségekkel jár az ösztöndíj, és milyen feladatai vannak a jelentkezőnek az utazás előtt és után.
Csaknem hárommillió fiatal dél-afrikai, a 18 és 24 év közöttiek negyven százaléka munka nélkül él, és semmilyen oktatásban vagy képzésben nem részesül. A helyzetet súlyosbítja, hogy a nehéz munkakörülmények miatt egyre több tanár hagyja ott állását - állapította meg egy szerdán közzétett jelentésben a dél-afrikai kormány.
Még le sem rakták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 7 milliárd forintos beruházás keretben épülő természettudományi- és műszaki kutatóközpontja, a Science Building alapkövét, de az intézmény kutatói már szerdán megkezdik a közös munkát egy projektindító tudományos szimpózium keretében.