Díjazott magyar egyetemisták az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Harmadik helyezést ért el újfajta óraszerkezetével Hunyadi Áron az Európai Unió által szervezett Fiatal Tudósok Versenyén. 38 ország fiatal kutatói versengtek összesen 87 projekttel a Párizsban szerdán véget ért rendezvényen - tudatta a szervező Európai Bizottság közleményében az MTI-vel.

  • Eduline

A 14 és 20 év közötti résztvevők Európából, valamint Kanadából, Kínából, Japánból, Új-Zélandról, Dél-Koreából és az Egyesült Államokból érkeztek a francia fővárosba, valamennyien nemzeteik ifjú tudós versenyeinek győztesei. A legkülönbözőbb tudományterületekről érkezett 87 pályamunkát 17 tagú nemzetközi zsűri értékelte Párizsban.

A három, egyenként 7000 euróval járó első helyezést ír, svájci és lengyel diákok kapták biológiai, illetve fizikai témájú projektjükért. A 19 éves svájci Fabian Gafner például hátramenetbe kapcsolható repülőjével nyerte el a zsűri elismerését. Az 5000 euróval járó második helyezéseket francia, máltai és spanyol fiataloknak ítélték, míg az 500 euróval járó harmadik helyezést egy-egy magyar, német és izraeli diák kapta.

Hunyadi Áron az Innovációs Szövetség által megrendezett 18. Ifjúsági Tudományos és Innovációs tehetségkutató versenyen idén elért első helyezése révén jutott ki a párizsi megmérettetésre. Munkájának tárgya egy újfajta mechanikus kar- és zsebóraszerkezet, amely a gravitáció káros hatásait képes egy másodperc töredéke alatt kompenzálni. A szerkezet látványos, az eddigi megoldásoknál lényegesen egyszerűbb, jobban működik, és gyártása költséghatékonyabb. "Munkám másik része egy olyan időkijelzés, amely egy mechanikus szerkezet révén az analóg és a digitális kijelzés előnyeit ötvözi és a dizájn számára nyújt új lehetőségeket" - mondta el akkor az MTI kérdésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója, aki az ifjú magyar tudósokat is képviseli majd az idei stockholmi Nobel-díj-átadáson.

Kajtár Máté veszélyes folyadékot tároló föld alatti tartályok nagy pontosságú hibahely-meghatározásával pályázott a magyar versenyen, és szintén első helyezést ért el. Az uniós megmérettetésről ő a szervező francia nemzeti kutatási központ különdíjával térhetett haza.

mti

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.