Kapkodás az utolsó percben: hol, mennyiért lakhat az egyetemista?

Becsöngettek az egyetemistáknak és a főiskolásoknak is, hagyományosan szeptember második hetétől - az évnyitóval - kezdetét veszi a tanév. Mire érdemes figyelni az utolsó pillanatokban? Mit tehet a diák, ha eddig nem talált szállást? Hogyan alakultak az albérleti díjak a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban? Meddig igényelhető a diákhitel? Gyakori kérdések, praktikus válaszok.

  • Eduline

„Már júniusban megkezdtem a szálláskeresést, bár még túl sem voltam az érettségin. Kinéztem egy kis lakást az egyetem környékén, a tulaj rendes volt, megígérte, hogy július 23-ig (a felvételi ponthatárok kihirdetéséig – a szerk.) nem adja ki senkinek. Szerencsém volt, fölvettek, így július végén alá is írtuk a szerződést. Garzonlakás, egyelőre egy évig bérlem” – meséli a 19 éves Nóra, aki Debrecenből költözött a fővárosba, hogy megkezdje tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen. Mint mondja, nem akart főbérlőt, sem pedig kollégiumba költözni, az önállóság fontos szempont volt a lakhelyválasztáskor. Az albérleti díj nem jelent gondot neki,  a havi hatvanezer forintot (plusz a rezsiköltséget) szülői támogatással ki tudja fizetni. 

De milyen költségekkel számolhatnak, akik albérletbe költöznek? Az Otthon Centrum körképe szerint az egyetemek környékén a bérleti díjak nem csökkentek tavalyhoz képest, ám továbbra is jellemző, hogy a felsőoktatási intézmények vonzáskörzetében -  a főváros VIII., IX., XI. kerületében -, a vidéki diákok szülei inkább lakást vásárolnak gyermeküknek, mint hogy más zsebét tömjék. Ingatlanszakemberek szerint az albérleti díjak összességében csökkentek a fővárosban, általában 5-20 százalékkal. 

Ha érdekel, milyen albérlet árakra számíthatsz Budapesten és vidéken, vagy tudni szeretnéd mennyibe kerül egy átlagos kollégiumi hely akkor olvasd el a

hvg.hu cikkét.

 

eduline

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.