Rosszul lett két érdi iskolás a büfében vett jeges teától
Mérgezés gyanújával szállítottak kórházba két diákot az érdi Széchenyi Általános Iskolából, miután a büfében vett jeges teát ittak - közölte az érdi önkormányzat szóvivője csütörtökön.
Mérgezés gyanújával szállítottak kórházba két diákot az érdi Széchenyi Általános Iskolából, miután a büfében vett jeges teát ittak - közölte az érdi önkormányzat szóvivője csütörtökön.
Eduline
Hiroki japán egyetemi hallgató nemrégiben diplomázott, és örömmel látott neki első munkahelye felkutatásának. Ám hiába jelentkezett 40 céghez, egyetlen állás sem akadt a számára. Így azt tette, amit egyre több ifjú társa: annak elkerülésére, hogy az "elveszett nemzedék" részévé váljon, amely bizonytalan, rosszul fizetett állások foglya, az egyetemen maradt, és továbbra is vár a megfelelő lehetőségre.
Eduline
196 tantárgyból érettségizhetnek idén középszinten a diákok, illetve tovább 89 vizsgatárgyat választhatnak emelt szinten, mindezek közül pedig mindössze 19 tárgyból maturálnak ezernél többen. Ez azt jelenti, hogy az érettségizők többsége a választható tárgyak mindössze 9,6 százalékában ad számot tudásáról, a többi tárgyat a diákok kevesebb mint egy százaléka választja. Az Oktatási Hivatal elnöke, Bakonyi László szerint azonban nem kizárólag az elaprózott tárgyak felelősek a rendszer költségességéért. Az érettségi központi költségeire összesen 1 milliárd 350 millió forintot különített el idén a kormány.
Edupress
Csütörtökön reggel a kémia, délután a földrajz írásbelikkel folytatódtak közép- és emelt szinten az érettségi vizsgák. Közben pedig már megnézhetőek a szerdai biológia feladatlapjai és a hivatalos megoldások is, az emelt szintű feladatsorba pedig becsúszott az idei vizsgaidőszak első hibája, igaz ez egy olyan apróság volt amit a legtöbb vizsgázó észre sem vett.
Eduline
Új elnöke lesz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának, januártól Nagy Dávid, a győri egyetem közgazdász hallgatója irányítja két évig a hallgatói szervezetet.
Eduline
Tévés és rádiós személyiségek, illetve az online média iránt elkötelezett szakemberek találkoznak több mint ezer diákújságíróval a DUE Médiahálózat 17. alkalommal megrendezett Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján most pénteken a Millenárison. A rendezvénnyel egy időben európai diákújságíró-konferencia is zajlik majd, ahol a web2.0-ben rejlő közös európai lehetőségeket vitatják meg a földrész minden tájáról összegyűlt fiatal szakemberek.
Eduline
Megerősítették az Európai Unió tagországainak oktatási miniszterei kedden az unió most megvitatás alatt álló, következő tízéves átfogó gazdaságpolitikai és versenyképességi programjának (EU 2020) tervezetében szereplő oktatási célkitűzéseket.
Eduline
Áramszünet szakította félbe a keddi informatika érettségit egy nógrádi vizsgahelyszínen, emiatt a diákok rendelkezésére álló időt meghosszabbították - közölte az oktatási tárca.
Eduline
A holokauszt történetét feldolgozó videointerjúk internetes felhasználásáról tart nemzetközi műhely-foglalkozást szerdától péntekig a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) a Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Intézete.
Eduline
Házkutatást tartott a rendőrség a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) hétfőn az intézmény felnőttképzési karát érintő, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozással összefüggésben - értesült egyetemi és rendőrség forrásból az MTI.
Eduline
Ha valaki eddig abban a tudatban élt hogy a könyvtár alapvetően egy unalmas hely, ahol óriási könyvhalmok mögött tanulnak a vizsgákra a diákok, akkor itt az ideje hogy újragondolja mindezt. Angliában egy harmadéves egyetemista meglátta a lehetőséget a könyvekben és a csendes környezetben és elindított egy új közösségi portált, ami valahol a twitter és egy társkereső oldal között áll és egyetlen célja az ismerkedés.
Eduline
Egy hétig kérhetik még a diákhitelt azok, akik eddig nem tették, de még ebben a tanévben szeretnének pénzhez jutni - közölte Őri András, a Diákhitel Központ szóvivője hétfőn
Eduline
Lelakatolta a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János iskola bejáratát hétfő reggelre az épület tulajdonosa, így az oda járó kétszázötven gyerek csak késve, a lakat leverése után tudott bejutni a tantermekbe – közölte Lovas Lajos (Fidesz-KDNP), a település polgármestere hétfőn. A polgármester szerint a tulajdonos keresztes nővérek rendje és az intézményt használó premontrei rend nézeteltérése állhat a háttérben.
Eduline
Ma reggel folytatódnak az írásbeli érettségi vizsgák, a diákok nemzetiség nyelv és irodalomból adnak számot tudásukról közép- és emelt szinten.
Eduline
Heteken át ütötte-rúgta, szidalmazta 50 éves tanárát egy 11 éves fiú egy baranyai faluban, Almamellék községben - közölte a rendőrség pénteken
Eduline
Czupi Áron, Tóth Annamária és Domján Péter középiskolások villám megmozdulást (flashmob) tartottak Nagykanizsán a Fő út és Sugár út kereszteződésében. A diákok a gyalogátkelőhely 31 másodperces zöldje alatt piknikeztek, hogy felkeltsék az autósok figyelmét a városban lévő átkelőhelyekre. A megmozdulást kétszer hajtották végre, majd távoztak.
Eduline
Az Oktatási Hivatal közlése szerint középszinten 1.063 helyszínen 27.121-en, emelt szinten 45 helyszínen 2.222-en tesznek érettségit ebből a tárgyból. Közben pedig kikerült az Oktatási Hivatal oldalára a csütörtöki angol érettségi feladatlapjai és a hivatalos javítókulcs is.
Eduline
Már letölthetőek az Oktatási Hivatal honlapjáról az angol érettségi feladatlapok, illetve a hivatalos javítókulcs is. Az eduline-on csütörtökön már megnézhettétek a nem hivatalos, középiskolai szaktanárok által javasolt megoldásokat, most viszont már a minisztérium által kiadott és elfogadott javítási útmutató is elérhető, közép- és emelt szinten is.
Eduline
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1.162 helyszínen 58.007 diák, emelt szinten 81 helyszínen 4.902 tanuló írta meg ma az angol érettségit. A feladatlapokat déltől, az általunk javasolt, tehát nem hivatalos megoldásokat pedig délután egy órától nézhetitek meg.
Eduline
Már letölthetőek az Oktatási Hivatal honlapjáról a töriérettségi feladatlapok, illetve a hivatalos javítókulcs is. Az eduline-on szerdán már megnézhettétek a nem hivatalos, középiskolai szaktanárok által javasolt megoldásokat, most viszont már a minisztérium által kiadott és elfogadott javítási útmutató is elérhető.
Eduline