"Aki kíváncsi, kémikus"

Ezzel a mottóval rendezi meg második alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpontja (MTA KK) június 27-e és július 3-a között a nyári kutatótábort, amellyel a természettudományok iránt érdeklődő középiskolások pályaválasztását kívánják segíteni.

  • Eduline

Mint a Kémiai Kutatóközpont közleménye kiemeli, az elmúlt évtizedben a természettudományok presztízse, az e területen továbbtanulni szándékozók száma aggasztó mértékben csökkent annak ellenére, hogy a munkaerőpiacon fokozott igény mutatkozik a műszaki és természettudományi végzettségű szakemberek iránt.

A kutatótáborban kísérletező kedvű 9-11. évfolyamos diákok vesznek részt, akik érdeklődnek a kémia, az őket körülvevő anyagi világ iránt. Az MTA KK felhívására 79 középiskolás küldött be magas színvonalú pályázatot, közülük a bírálóbizottság 23 diákot választott ki, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a kiírt témák valamelyikén dolgozzanak. Ezzel egyidejűleg 12 diák folytathatja a tavaly elkezdett kutatómunkáját. A témák között szerepel a víz szerkezete, az aranytartalmú óriásmolekulák, a mobiltelefonok elektrokatalizátorainak vizsgálta, valamint a borok élettanilag fontos összetevői. A diákok munkáját az adott terület elismert szakemberei segítik.

A táborban fővárosi, vidéki és határon túli fiatalok egyaránt részt vesznek. A diákok számára a tábor ingyenes, annak költségeit az intézet a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében elnyert támogatásból fedezi.

mti

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.