Fontos határidők jönnek? Ennek az appnak a telefonotokon a helye
Ha nem vagytok elég szorgalmasak, sőt inkább halogató típusok vagytok, de mégis szeretnétek hatékonyak lenni, ez az app segítségetekre lehet.
Ha nem vagytok elég szorgalmasak, sőt inkább halogató típusok vagytok, de mégis szeretnétek hatékonyak lenni, ez az app segítségetekre lehet.
Eduline
Elérhetetlenné vált az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali német ellenzéki párt egy széles körben felháborodással fogadott kezdeményezésének honlapja, amelyet az "uszít a tanárom", illetve az "uszít a professzorom" címmel indított a párt egyik Baden-Württemberg tartományi törvényhozási (Landtag-) képviselője - jelentette pénteken a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság.
MTI
Több városban megbénul a közlekedés reggel nyolc és délután négy körül, amikor a szülők autóval mennek gyerekeikért az iskolába – Sopronban például hajmeresztő helyzetek alakulnak ki a tumultusban.
Eduline
Mennyit keres egy szociológia vagy egy kommunikáció- és médiatudomány szakos pályakezdő? A társadalomtudományi szakokat végzettek havi átlagbéreiről olvashattok.
Eduline
Egyre több japán orvosi egyetemen kerülnek hátrányos helyzetbe a felvételi vizsgára jelentkező nők egy felmérés szerint - figyelmeztetett Sibajama Maszahiko japán oktatási miniszter pénteken.
MTI
Mennyit keresnek a magyar pedagógusok a többi európai országban tanító kollégáikhoz képest?
Eduline
Friss kutatások is bizonyítják, hogy minél több könyve van otthon egy családnak, annál jobbak a diákok iskolai eredményei.
Eduline
Újabb remek ösztöndíjra pályázhattok, nem kell más, csak kalandvágy és egy kis angol- vagy németnyelv-tudás. Itt vannak a részletek.
Eduline
Akciósorozatot indít a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), közleményükben azt írják, a ki nem fizetett túlmunkák miatt bírósági keresetek beadására buzdítják tagjaikat, emellett aláírásgyűjtést kezdeményeznek négy fontos problémáról. Ha pedig semmi nem vezet eredményre, sztrájkba kezdenek.
Eduline
Aláírásgyűjtésbe kezd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közoktatásban dolgozók körében – azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a tanárok túlterhelése és rendezzék az ágazatban dolgozók bérét.
Eduline
Miután elesett az iskolában, sürgősségiről hazaküldték az ötödikes kisfiút, másnap reggel összeesett, és meghalt.
Eduline
Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): Kovács István az Ostrom című diplomafilmért vehette át magyar idő szerint péntek hajnalban Los Angelesben az Amerikai Filmakadémia Samuel Goldwyn Theaterjében a Bronz Diák Oscar-díjat - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-t.
MTI
Már sokszor ajánlottunk nektek olyan alkalmazásokat, amivel a nyelvtanulást könnyíthetitek meg játékosan. Most olyan oldalt mutatunk amit, ha nyelvvizsgára készültök, nektek is érdemes kipróbálnotok.
Eduline
Ez a hétvége rövidebb lesz a megszokottnál, október 13-án ugyanis szombati tanítási nap lesz az iskolákban.
Eduline
Börtönbüntetés helyett nélkülöző idős embereknek kell zongoráznia egy elismert egyetemi kutatónak, aki a kutatási alapok pénzeiből sikkasztott az Egyesült Államokban.
MTI
Semmilyen tájékoztatást nem kaptak a minisztériumtól a felsőoktatási intézmények fenntartói struktúrájának átalakításáról – írja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete.
Eduline
Alapjaiban forgatná fel a kormány a felsőoktatást, de a konkrét elképzelést sem a rektorok, sem a hallgatók nem ismerik.
Eduline
Ha külföldön végeznétek a szakmai gyakorlatot vagy egy rövid tanulmányúton vennétek részt, a Campus Mundi program egyik ösztöndíjára még mindig pályázhattok.
Eduline
A szakmai alázatot és a kitartást hiányolják a leginkább a fiatalokból a HR-esek, a fiatalok viszont úgy vélik, pont ezek a legfőbb erősségeik.
Eduline
Bíróság elé kellett állnia a korábban középiskolai tanárként dolgozó 26 éves nőnek, mert lefeküdt az egyik 16 éves diákjával.
Eduline