Öt dolog, amiről minden egyetemistának ugyanaz jut az eszébe
Mi az, amiről szinte minden hallgató ugyanazt gondolja? Íme öt dolog, ami ismerős lesz azoknak, akik egyetemre vagy főiskolára járnak.
Mi az, amiről szinte minden hallgató ugyanazt gondolja? Íme öt dolog, ami ismerős lesz azoknak, akik egyetemre vagy főiskolára járnak.
Júniusban tartják az egyetemi, főiskolai záróvizsgákat: milyen részekből áll össze a jegy, amelyet beírnak a diplomátokba?
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 138 millió forintos támogatásával fejleszti a hallgatókat és a végzett diákokat érintő szolgáltatásait a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) - közölte az intézmény rektora a projektet megnyitó tájékoztatón. Dr. Kandikó József elmondta: a diplomaszerzést követően az első, a harmadik és az ötödik évben felmérést végeznek a frissdiplomások pályájáról, az eredményeket pedig a főiskola képzéseinek kialakítása során is felhasználják.
Újságírók fejtették ki véleményüket a felsőoktatás és a diplomaszerzés nyilvánossága témakörében a Diplomaszerzés és pályakövetés, Szakmai Nap második szekciójában, ahol a felsőoktatási intézmények kommunikációs stratégiájáról, a nagyobb sajtónyilvánosság elérése érdekében alkalmazandó formai és tartalmi változások szükségességéről osztották meg tapasztalataikat az érintett szakma képviselői.