Bérlakásprogramot indít egyetemistáknak a bécsi önkormányzat
Május elsejétől nagyjából ezer bérlakásra pályázhatnak a bécsi egyetemisták és főiskolások.
Május elsejétől nagyjából ezer bérlakásra pályázhatnak a bécsi egyetemisták és főiskolások.
Az egyetemre készülők már túl vannak a nehezén, július 24-én kihirdették a ponthatárokat és kiderült, kik kezdhetik a felsőoktatási tanulmányaikat az őszi időszakban. A félévkezdés előtt azonban még van egy nagy kérdés azok számára, akik nem a lakóhelyük közelében fognak egyetemre járni: milyen lakhatási lehetőségeik vannak az egyetemistáknak?
Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban várják a legnagyobb áremelkedéseket.
2024-ben is folytatódik az egyetemisták számára létrehozott lakhatási program.
Valaki halasztana, ha nem talál megfelelő lakhatást, igaz, nem ez az általános az egyetemisták között.
A ponthatárok kihirdetése után beindult az első szezon, a következő hullám pedig azután várható, hogy kiderül, ki kap kollégiumi férőhelyet és ki nem.
Megfizethető lakást találni egyre nehezebb: a lakbérek országosan 15 százalékkal nőttek tavalyhoz képest.
2021-ben indította el közös programját az ingatlan.com, az ELTE és a Budapesti Corvinus Egyetem, amiben megfizethető lakhatással szeretnék támogatni a két egyetem hallgatóit Budapesten. A program a 2023-as őszi félévben is újra igénybe vehető.
Az őszi félév közeledtével egyre nő a kereslet az albérletpiacon. Míg nyárra sokan hazaköltöznek az egyetemisták közül, a szemeszter kezdete előtt újra visszajönnek a nagyvárosokba, ha pedig a kollégium nem opció, a következő lehetőség az albérlet. Mutatjuk, hogy milyen bérleti díjakkal kell ősszel kalkulálni.
A decemberi visszaesés után, januárban a megemelkedett kereslet felhajtotta az árakat - mutatjuk a fővárosi kerületárakat és a vidéki városok átlagos bérleti díjait is.
Az országos átlagos bérleti díjak 0,1 százalékkal, Budapesten 0,5 százalékkal emelkedtek októberben a szeptemberihez képest.
A Rentingo friss felmérése szerint míg a bérbeadók átlagosan havi 192 ezer forintért kínálják a lakásokat, addig a lakáskeresők mindössze 157 ezer forintot fizetnének.
Bár lassult az áremelkedés, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik szeptembertől egyetemen kezdik a tanévet és albérletben laknak – sajnos nem csak Budapesten drágultak a lakások.
Az elsőévesek egyik legfontosabb feladata, hogy megtalálják a megfelelő kolit vagy lakást. Mivel a kollégiumi férőhelyek száma véges, sokaknak az albérlet jelenthet megoldást. A korrekt árú lakásokat viszont nem is olyan könnyű megszerezni.
Egy év alatt a húsz százalékot is meghaladta a budapesti albérletárak emelkedése, így júniusban átlagosan 173 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban - derül ki a Rentingo.com legfrissebb elemzéséből.
A korábbinál még gyorsabb ütemben drágultak az albérletek – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból. Ha ősszel kezdenétek az egyetemet vagy főiskolát, és nem kaptok kollégiumi helyet, a belváros mellett érdemes körbenézni a XIV., a IX. és a X. kerületben is, ezek ugyanis az olcsóbb városrészek közé tartoznak.
Nem csak Budapesten, vidéken is egyre többet kell fizetni egy lakásért - derül ki az ingatlan.com friss felméréséből, ha az áremelkedés folytatódik, a nagy albérletkeresési hajrában nem sok olcsó lakás marad.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia majd annak, aki vidékről a fővárosba megy tanulni, és albérlettel számol. Az árak ugyanis áprilisban elérték a koronavírus-válság előtti szintet - jelentette a Rentingo.com.
Utoljára 2020 júniusában mozogtak ezen a szinten a budapesti bérleti díjak.
Ismét drágultak az albérletek. Bár még nem rekordmagasak az árak, szakértők szerint hamarosan a járvány előtti magasságba emelkednek.