Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az országos átlagos bérleti díjak 0,1 százalékkal, Budapesten 0,5 százalékkal emelkedtek októberben a szeptemberihez képest.
A tavaly októberi szintet az országos bérleti díjak ugyanakkor 22 százalékkal, a fővárosban pedig 23 százalékkal haladták meg - derül ki az ingatlan.com friss közleményéből.
Az augusztus előtt tapasztalt drágulás megszakadt; az idén őszig rendkívüli tempóban dolgozták le a bérleti díjak a koronavírus-járvány miatti csökkenést, azóta viszont megtorpantak az albérletárak, és jelentősebb változás ezen a téren a következő hónapokban sem várható - jelezte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Mennyi az annyi?
A budapesti kerületeket, valamint a megyeszékhelyeket jellemző novemberi átlagos bérleti díjak megerősítik a szeptemberi, októberi trendeket, nem nőttek az átlagos bérleti díjak. A fővárosban a legnépszerűbb kerületek közé tartozó XI. és XIII. kerületet 210 ezer, illetve 195 ezer forintos lakbér jellemezte, a legolcsóbb városrész a XXI. kerület, ahol 140 ezer forint az átlagos bérleti díj.
Debrecenben, Győrben és Veszprémben egyaránt 150 ezer forint volt az átlagos bérleti díj november közepén. Ezután következik Székesfehérvár és Tatabánya 140-140 ezer, valamint Szombathely 135 ezer forintos összeggel. A legolcsóbb megyeszékhelyek közé tartozik Miskolc, Szekszárd, Salgótarján és Békéscsaba, utóbbiakban 80-99 ezer forintért kínálják az albérleteket.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.