Itt vannak a számok, ennyien fognak májusban és júniusban érettségizni
Közel 113 ezer diák fog tavasszal érettségizni. Ők lesznek az elsők, akik a megváltozott 2020-as nat alapján vizsgáznak.
Közel 113 ezer diák fog tavasszal érettségizni. Ők lesznek az elsők, akik a megváltozott 2020-as nat alapján vizsgáznak.
A tizenkettedikes érettségiző technikumi diákoknak az írásbeli és a szóbeli érettségi között megtartják a szakmai tárgyakat, így a gimnazistákhoz képest kevesebb idejük jut majd a felkészülésre.
Bár a megfelelő felkészültség is fontos, sokat számít a vizsgahelyzetekben az is, hogy a vizsgázó mennyire izgul, mennyire tudja azt leküzdeni, és hogy eléggé kipihent-e. A közelgő érettségi kapcsán Eppel-Pásztor Adrienn pedagógiai szakpszichológust kérdeztük arról, hogyan lehet a legjobban felkészülni az írásbeli és szóbeli érettségikre.
Tavaly például Petőfi emlékév volt, és benne is volt egy Petőfi vers a középszintű érettségiben.
Alig néhány hét maradt az idei írásbeli érettségik kezdetéig. Hoztunk nektek még egy tesztet, amivel gyakorolhattok az új magyarérettségire.
Sajnos előfordulhat, hogy a testnevelés érettségi gyakorlati részén sérülés ér titeket. Ez azonban még nem jelenti a vizsga végét, a gyakorlat bemutatása nélkül is megszerezhetitek az érettségit testnevelésből.
Május 6-án elstartolnak az idei írásbeli érettségik. Mutatjuk, mire számíthattok az idegen nyelvi vizsgákon.
Hogyan változtak a követelmények az új nat miatt? Milyen számológépet lehet használni az írásbelin? Kinek kell középszinten szóbeliznie is matekból? Összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót a középszintű matekérettségiről.
Kevesebb, mint egy hónap múlva elkezdődnek a 2024-es írásbeli érettségik. Mutatjuk, milyen segédeszközöket használhattok az idegen nyelvi érettségiken.
Mutatjuk, mire számíthattok a történelem írásbeli érettségi I. részében.
Mai tesztünkhöz az angol középszintű érettségi nyelvhelyesség részéből válogattunk. Hány kérdésre tudjátok a választ?
Így biztos nem maradtok le semmiről az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatban.
Az érettségi feladatsorokban megjelenő személyek és fogalmak közül válogattunk. Nézzük, mennyire pontosak a történelmi ismereteitek.
Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődnek a 2024-es írásbeli érettségik. Összeszedtünk mindent, amit a történelem vizsgáról érdemes tudnotok emelt- és középszinten.
A magyar költészet napja alkalmából hoztunk nektek egy tesztet, amiben olyan költemények közül válogattunk, amik az idei érettségi műveltségi tesztjében is feltűnhetnek. Mindet eltaláljátok?
Május 6-án elstartolnak az idei írásbeli érettségik. Összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok az elő vizsgáról, vagyis a magyarról.
A 2024-es májusi-júniusi érettségi lesz az első, ahol a diákok a megújult követelmények alapján vizsgáznak. Mutatjuk, milyen szabályok érvényesek az érettségik osztályzására.
Kevesebb mint egy hónap múlva kezdődnek az idei írásbeli érettségik. Mutatjuk, milyen segédeszközöket használhattok az írásbelik második napján, a matekérettségin.
Az érettségire való felkészülést a jegyzeteitek mellett több virtuális eszköz is segítheti, ezért összeszedtünk pár hasznos alkalmazást és weboldalt, amelyekkel könnyebben mehet a tanulás.