Itt vannak a 2025-ös májusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai

Mutatjuk, hol érhetitek el őket, ha a téli szünetben elkezdenétek a készülést.

  • Székács Linda

Tételcímek, gyakorlati vizsgafeladatok, vizsgaleírások, tájékoztatók. December 14-én nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2025-ös tavaszi érettségi vizsgaidőszak anyagait az összes tantárgyból, beleértve tehát a kötelező és a választható vizsgatárgyakat is.

Az emelt szintű szóbeli tételek címei rendkívül fontosak azoknak, akik valamelyik tantárgyból tavasszal emelt szinten érettségiznek majd, hiszen ahhoz, hogy elkezdhessenek készülni, tudniuk kell, hogy mely anyagokra fordítsanak kiemelt figyelmet és dolgozzák ki részletesen akár a téli szünet ideje alatt-

A nyilvánosságra hozott anyagok listáját ide kattintva éritek el.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.