Érettségizhetek olyan tantárgyból, amit nem tanítanak az iskolámban?

Mutatjuk a feltételeket.

  • Székács Linda

"Mozgókép és médiaismeretből érettségiznék, de nem tanítják ezt a tárgyat az iskolámban. Attól még érettségizhetek belőle?" - fordult hozzánk ezzel a kérdéssel az Eduline egyik olvasója.

A kérdésre az Oktatási Hivatal oldalán részletes választ adnak. Eszerint, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt az érettségi vizsga megkezdésének feltétele, hogy a jelentkező az adott vizsgatárgyból teljesítse a középiskolai követelményeket. Tehát, hogy a középiskolai bizonyítványában legyen osztályzata az adott vizsgatárgyból.

Ha a tanuló jelenlegi középiskolája nem oktatja az adott vizsgatárgyat, a diáknak jogában áll másik középiskolában, vendégtanulói jogviszonyban teljesíteni a középiskolai követelményeket. Ebben az esetben ugyanakkor azt középiskolát, ahol az adott vizsgatárgyat oktatják, a tanulónak magának kell megkeresnie és kérelmezni a vendégtanulói jogviszonyt. Kiskorú diák esetén ehhez szükséges a szülő írásbeli kérelme.

A kérelemnek tartalmaznia kell a

  • tanuló adatait,
  • az arra való konkrét nyilatkozatot, hogy a kérelem vendégtanulói jogviszony létesítésére vonatkozik,
  • az adott tantárgyat, amire a kérelem vonatkozik, és
  • annak az oktatási intézménynek a megnevezését és adatait, ahol a tanuló vendégtanulói jogviszonyt szeretne létesíteni.

A vendégtanulói jogviszonnyal kapcsolatos részletes tájékoztatót ide kattintva olvashatjátok el.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.