Kiknek nem kell teljesíteni az 50 óra közösségi szolgálatot?

Vannak, akik mentesülnek a kötelezettség alól.

  • Székács Linda

A gimnáziumi, szakgimnáziumi képzésben tanulók számára a köznevelési törvény szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése.

Bizonyos esetekben ugyanakkor nem szükséges az 50 óra teljesítése. Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint például nem kell közösségi szolgálatot végeznie azoknak a tanulóknak, akik

  • előrehozott érettségi vizsgát tesznek,
  • már rendelkeznek érettségi vizsgával,
  • felnőttképzésben tanulnak, vagy
  • olyan sajátos nevelési igényű tanulók, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján az igazgató határozatban mentesített a közösségi szolgálat elvégzése alól.

Ha még nem végeztétek el az 50 óra közösségi szolgálatot, de ti nem vagytok "felmentve" ez alól a követelmény alól, ajánlunk néhány szuper helyet, ahol szívesen fogadnak titeket:

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.