Új gépészeti tanműhelyt adott át a MOL Százhalombattán

Az egyetemi órákon túl, gyakorlati tudást szerezhetnek a MOL duális képzésében részt vevő gépész- és vegyipari szakembernek készülő középiskolások és egyetemisták.

Modern eszközökkel, ipari körülmények között

Több mint 1,3 milliárd forintos beruházással új Gépészeti Tanműhelyt nyitott a MOL Százhalombattán a Dunai Finomítóban, ahol a duális képzésben részt vevő diákok modern körülmények között szerezhetnek gyakorlati tudást.

Az új, 1700 négyzetméteres központban többek között gépgyártástechnológiai technikus, gépésztechnikus, hegesztő vagy CNC forgácsoló szakmát tanuló diákok készülhetnek fel a munka világára. A tanműhelyben a tanulók nemcsak korszerű eszközökkel dolgozhatnak, hanem megismerik a MOL vállalati kultúráját és biztonsági előírásait is.

 

MOL
MOL

Pályakezdők valódi tapasztalattal

A MOL évek óta építi ki saját duális képzési rendszerét: több száz középiskolás és egyetemista vesz részt a programban országszerte, közülük sokan később a cégnél helyezkednek el. A vállalat célja, hogy a pályakezdők ne csak elméleti tudással, hanem valódi ipari tapasztalattal lépjenek a munkaerőpiacra.

A szakképzésért felelős helyettes államtitkár az átadón kiemelte:

szükség van biztos gyakorlati tudásra, olyan szakemberekre, akik a legkorszerűbb technológiákat nemcsak megérteni, hanem magabiztosan használni is képesek.

 

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.

OKM: mikor lesznek 2026-ban?

A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.