Ma már számos levél és kortárs tanúvallomás jelentős bizonyítékot szolgáltat arról, hogyan működött együtt a tudományos pályán 1896-os megismerkedésüktől kezdve egészen 1914-es különválásukig Albert Einstein és felesége, Mileva Marić. A levelek egy olyan házaspárt mutatnak be, akiket a fizika, és a zene iránti közös szenvedély fűzött össze.

Hogy a legnagyobb horderejű tudományos felfedezéseken is együtt dolgoztak, az Einstein szavaival is igazolható, aki 1901. március 27-én ezt írta Milevának:

"Milyen boldog és büszke leszek, amikor mi ketten együtt, győztesen fejezzük be a relativitáselmélettel kapcsolatos munkánkat".

Később azonban kettejük története szomorú fordulatot vett.

Egy lány a fiúk fizikaóráján

Mileva Marić 1875-ben született a szerbiai Titelben, szülei jómódú polgárok voltak. Mileva akkor járt gimnáziumba, amikor a nők számára még megengedték a gimnáziumi tanulmányokat, később azonban ez a lehetőségük megszűnt. Apja ezért 1892-ben megszerezte az oktatási miniszter engedélyét, hogy a lány részt vehessen a fiúknak fenntartott fizikaórákon. A középiskolát 1894-ben már Zürichben fejezte be. Milevát osztálytársai zseniálisan okos, de hallgatag, magának való diákként jellemezték, aki szeretett a dolgok mélyére hatolni, kitartó volt és szorgalmasan dolgozott a céljai eléréséért.

Albert Einstein és Mileva 1896-ban felvételt nyertek a zürichi Politechnikai Intézet fizika-matematika szakára, ahol hamar elválaszthatatlanok lettek, számtalan órát töltöttek együtt tanulással. Mileva segített Einsteinnek és irányította tanulmányait, erre világítanak rá azok a levelek, amiket 1899-1903 között, az iskolai szünetek alatt váltottak egymással.

„Hiányzik, hogy a közelemben legyél, hogy kedvesen kordában tarts és megakadályozd, hogy elkalandozzam"

– írja neki például Einstein 1899. október 2-án Milánóból.

Az 1900-as tanév végére Mileva és Albert jegyei hasonlóak voltak (4,7, illetve 4,6-os átlag), kivéve az alkalmazott fizikát, ahol a lány 5-ös, a fiú viszont csak 1-es jegyet kapott. Mileva jeleskedett a fizikai kísérletek terén, Albert pedig nagyon nem. A szóbeli vizsgán azonban a professzor 12-ből 11 pontot adott Einsteinnek, Milevának pedig csak 5-öt. Kettejük közül végül csak Albert szerzett diplomát, mert Mileva terhes lett. A lány hiába kérte Einsteint, hogy ne hagyja szégyenben, és vegye el feleségül, de erre akkor (még) nem került sor.

Milevát megviselték a történtek, másodszor is megbukott a vizsgáin, így nem szerezhetett diplomát. Ezután hazautazott Újvidékre, és titokban megszülte lányát, majd egyedül visszatért Svájcba.

Kapcsolatukat Einstein anyja is megpróbálta szétrobbantani, folyton igyekezett rávenni a fiát, hogy szakítson Milevával. "Mire 30 éves leszel, ő már egy vén banya lesz!" - jelentette ki a kedves anyósjelölt, aki szerint Mileva nem léphetett be a családjába, mert nem német, ráadásul csípőproblémája miatt sántít, és túlságosan intellektuális.

Miért maradt le Mileva neve a publikációkról?

Mileva és Einstein 1900. december 13-án benyújtották az első, csak Albert nevével aláírt cikküket a hajszálcsövességről. Úgy tűnik, közösen döntöttek úgy, hogy csak Einstein neve alatt adják ki. Hogy miért? Erre kereste a választ Radmila Milentijević, a New York-i City College egykori történelemtanára is, aki 2015-ben adta ki Mileva eddigi legátfogóbb életrajzát. Szerinte Mileva valószínűleg segíteni akart Albertnek abban, hogy nevet szerezzen magának, hogy munkát találjon, és hogy végül feleségül vehesse őt. Ráadásul a nőkkel szemben akkoriban uralkodó előítéleteket figyelembe véve egy nővel közösen aláírt publikációnak talán kisebb súlya lett volna.

Végül 1901 decemberében egyik egyetemi társuk, Marcel Grossman apja közbenjárt, hogy Albertnek állást szerezzen a berni szabadalmi hivatalban. Einstein 1902 júniusában kezdte meg a munkát és 1903. január 6-án elvette feleségül Milevát. Albert a hét 6 napján napi 8 órát dolgozott a Szabadalmi Hivatalban, Mileva pedig a háztartást vezette. Esténként pedig együtt dolgoztak, néha késő éjszakáig. 1904. május 14-én megszületett a fiuk, Hans-Albert.

1905-ben Albert Einstein karrierje hatalmas lendületet vett, abban az évben öt cikket publikált. Az egyik cikke a fényelektromos jelenség törvényszerűségeiről szól, amiért 1921-ben Nobel-díjat kapott. Két cikk a Brown-mozgásról, vagyis a gázok és folyadékok részecskéinek szüntelenül zajló, véletlenszerű mozgásáról, és 1905-ben publikálta a speciális relativitáselmélettel kapcsolatos munkáját is. Ebben a cikkben szerepelt a híres E=mc² képlet.

Peter Michelmore, Einstein egyik életrajzírója azt írta, hogy miután öt hétig dolgozott a speciális relativitáselmélet alapjait tartalmazó cikk elkészítésén, Albert két hétig nem kelt fel az ágyból, Mileva pedig ezalatt újra és újra ellenőrizte, átírta a cikket, majd postára adta.

Mileva oldotta meg a matematikai problémákat

Esténként és éjszaka, amikor csend borult a városra, a fiatal házaspár együtt ült az asztalnál és egy petróleumlámpa fényénél együtt dolgoztak a fizikai problémákon, számoltak, írtak, olvastak és vitatkoztak. A házaspár gyakran ült a kertben, hogy fizikáról beszélgessenek. Mileva édesapja szerint lánya az 1905-ös újvidéki látogatása során bizalmasan beszélt neki arról, hogy elutazásuk előtt közösen befejeztek egy fontos tudományos munkát, amely a férjét világszerte ismertté teszi majd. Egy értelmiségi összejövetelen maga Albert Einstein is kijelentette, hogy szüksége van a feleségére, mert ő oldja meg a matematikai problémákat. Ezt később Mileva is megerősítette.

1908-ban Conrad Habichttal közösen egy ultraérzékeny voltmérőt építettek. Trbuhović-Gjurić ezt a kísérleti munkát Milevának és Conradnak tulajdonítja, és ezt írja:

"Amikor mindketten elégedettek voltak, Albertre bízták a készülék leírásának feladatát, mivel ő szabadalmi szakértő volt".

A készüléket az Einstein-Habicht szabadalom alatt jegyezték be. Amikor Habicht megkérdezte Milevát, hogy miért nem tüntette fel a nevét, ő egy német mondással válaszolt: "Warum? Wir beide sind nur ein Stein.", amit úgy lehetne nyersen fordítani, hogy egyek vagyunk.

Amikor 1909-ben Zürichben felajánlották Einsteinnek első akadémiai állását, első előadásainak nyolc oldalnyi jegyzete Mileva kézírásával készült. Ahogy azonban Albert egyre nagyobb hírnévre tett szert, Mileva is kezdte érzékelni a veszélyt, hogy eltávolodnak egymástól.

„Nagyon örülök a sikerének, mert teljesen megérdemli, csak remélem és kívánom, hogy a hírnév nem lesz káros hatással az emberségére.."

- írta az asszony, akinek a félelme később beigazolódott.

Vita a Nobel-díjért járó pénzen

Második fiuk, Eduard 1910. július 28-án született. Egészen 1911-ig Albert szeretetteljes képeslapokat küldött Milevának, 1912-ben azonban Einstein viszonyba kezdett a saját unokatestvérével, Elsa Löwenthallal, akivel két éven át titkos levelezést folytattak. Ebben az időszakban Albert különböző tanári állásokat töltött be először Prágában, majd Zürichben, végül 1914-ben Berlinben, hogy közelebb lehessen Elzához. Ez okozta végül házasságuk összeomlását.

Mileva 1914. július 29-én két fiával együtt visszaköltözött Zürichbe. 1919-ben beleegyezett a válásba azzal a kikötéssel, hogy ha Albert valaha is megkapja a Nobel-díjat, akkor ő kapja meg az ezzel járó pénzt. Amikor ez megtörtént, két kis bérházat vásárolt és szegényesen élt a bevételükből. Fia, Eduard gyakran tartózkodott szanatóriumban, később skizofrénia alakult ki nála. Az egészségügyi kiadások miatt Mileva egész életében anyagi gondokkal küzdött, és végül mindkét ingatlanát elvesztette. Magánórák tartásából és az Albert által küldött tartásdíjból élt.

Einstein, elborzadva Eduard skizofréniájától, soha nem látogatta meg a fiát, aki végül "nyomorúságos körülmények között" halt meg.

1925-ben Albert azt írta, hogy a Nobel-díjjal járó pénz a fiai öröksége. Mileva erre határozottan tiltakozott, mondván, hogy a pénz az övé, amihez bőségesen hozzájárult a munkájával. A sikerétől megrészegült Einstein azonban jéghideg mondatokkal „tette helyre” Milevát: „Gondoltál-e már arra, hogy senki sem figyelne a mondandódra, ha az az ember, akiről beszélsz, nem ért volna el valami fontosat? Ha valaki teljesen jelentéktelen, akkor nincs más mondanivalóm az illetőnek, mint hogy maradjon szerény és hallgasson. Ezt tanácsolom neked is.."