Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Kevesebb mint egy héttel a tanévkezdés előtt több ezer pedagógus hiányozhat a rendszerből.
221 tanári, 131 tanítói, 106 óvodapedagógus és 79 gyógypedagógus álláshirdetés volt aktív a 2025/26-os tanévkezés előtt nagyjából 1,5 héttel, augusztus 22-én pénteken az ezeket meghirdető Közszolgállás.hu-n.
Lapunk az elmúlt hónapokban végigkövette és többször is részletesen beszámolt arról, hogyan változnak a pedagógusszakmákhoz köthető álláshirdetések a tanév végén, a nyári szünet alatt, majd néhány héttel a tanévkezdés előtt. Míg áprilisban például a "tanár" szóra 291, a "tanító" kifejezésre 136, az "óvodapedagógus" szóra 248 álláshirdetést találtunk, gyógypedagógust pedig 67 hirdetésben kerestek, addig júniusban ezek a számok szinte minden esetben a négy-ötszörösükre emelkedtek. Mostanra viszont úgy tűnik, visszatértek a nyári szünet előtti szintre, vagy bizonyos esetekben még alá is, ami egyet jelent azzal, hogy a nyár folyamán meghirdetett álláshelyek többségét sikerült feltölteni.

A pedagógus szakszervezetek szerint ugyanakkor valójában sokkal több pedagógus hiányzik a rendszerből, mint amennyi a meghirdetett álláshirdetésekben látható. Az ATV-nek néhány nappal ezelőtt azt mondták; a tanárok számát tekintve hozzávetőlegesen körülbelül 16 ezer fő hiányzik az oktatásból. Ennek okai között szerepel
8-10 évig eléggé keményen amortizálták a pedagóguspályát a kormány részéről
- jegyezte meg ezzel kapcsolatban Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Nőtt a jelentkezők száma
A tanári- és pedagóguspályák ugyanakkor a pedagógusbér-emelés óta valamelyest vonzóbbak lettek a felsőoktatásba jelentkezők körében. A 2025-ös általános felsőoktatási felvételi során a pedagógusképzések voltak a harmadik legnépszerűbb képzésterület 21 105 jelentkezővel, akik közül végül majdnem 15 ezer főt vettek fel. Ebben az osztatlan tanári szakokra jelentkezők nincsenek benne.
Ennek oka nagyrészt a béremelés lehet.
2025. januárjától a pedagógusbérek tovább emelkedtek és a 2024-es emelést követően a gyakornokok bérét fixálták bruttó 640 900 forintban, a további kategóriákban pedig a bérek alsó határa bruttóban a következőképpen alakul:
Ennél kevesebbet a pedagógusok jelenleg nem kereshetnek, a béreiket pedig várhatóan 2026. januárjától a program harmadik lépcsőjeként tovább emelik. Gulyás Gergely egy 2024-es kormányinfón ugyanis azt mondta; az a terv, hogy 2026-ra bruttó 880 ezer forint legyen a pedagógusok átlagbére.
Nem a középiskolásoknak vonzó
Érdemes ugyanakkor azt is kiemelni, hogy a statisztikák szerint az elmúlt öt évben drasztikusan csökkent a frissen érettségizettek aránya a pedagógusképzéseken. A felvi.hu részletes adataiból ugyanis az látható, hogy a felvettek többsége, mintegy 54,2 százalék a 27 éves és idősebb korcsoportba tartozik.
„2020-ban még a tavaszi felvételi eljárásban felvettek 30,3 százaléka, 2022-ben 26,4 százaléka, idén pedig, ahogy már írtuk, csak 18,4 százaléka tartozik a 18-19 éves korosztályba” – írta ezzel kapcsolatban a Népszava.
Gyakoribb tehát az, hogy
mint az, hogy a felvézeliző középiskolások tanári- és pedagógusképzésekre jelentkeznek, ami bár átmenetileg enyhítheti a tanárhiányt, hosszabb távra - a pedagógusok elöregedése miatt - nem jelent megoldást a hiányra.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.