Új funkcióval készül a Teams: a tanárok és a diákok is kedvelni fogják
Az újdonság neve Supervised chat, azaz felügyelt csevegés.
Hány csontja van egy felnőtt embernek?
Rémlik valami biológiából, amikor az emberi testet tanultátok?
Hat dolog, ami szinte minden érettségiző számára ismerős lehet
Ti is idén fogtok érettségizni? Akkor a következő mémek között valószínűleg találtok olyat, amiben magatokra ismertek.
Ki festette ezt az önarcképet?
Néhány kattintás és kiderül, mennyire ismeritek a híres festményeket.
Mindenki elkezdi valahol: még a filozófia egyik klasszikusa sem volt tökéletes
Nem szégyen beismerni, ha valami nem sikerül, Platónnak is volt pár olyan gondolata, ami nem állta ki az idő próbáját. Itt vannak a legrosszabb ötletei.
Roma szülők gyermekeként került az ország egyik legjobb gimnáziumába, ma már a St. Andrewson tanul
Szülei azt szerették volna, ha orvosnak tanul, de ő inkább a földrajzot szerette. Tizennégy évesen nem hitte, hogy bekerülhet az ország egyik legjobb gimnáziumába, tavaly mégis ott érettségizett, roma ösztöndíjasként két évig tanult az egyik legnevesebb tehetséggondozó intézetben, szeptember óta pedig a skóciai St. Andrews egyetem hallgatója. Pedig a 20 éves Csóka Milán azt mondja, sosem volt zseni, inkább csak szorgalmas. De az nagyon.
Milyen ízű volt az a Mindenízű Drazsé, amit Dumbledore megkóstolt a gyengélkedőn?
Az igazi Harry Potter rajongókon ezek a kérdések nem fognak ki.
Ha_dú, ká_ha és só_om - milyen betű hiányzik?
A választás nem mindig egyszerű, de szerencsére 50 százalék esélyetek van eltalálni a helyes választ.
Mennyire ismeritek a régi magyar szavakat?
Babukkol, lajbit, doroszló - ez csak néhány szó azok közül, ami előfordul a következő tesztben.
Útra kész a BME zsebműholdja, a héten pályára is állhat
A tervek szerint az UNISAT-7 olasz műhold fedélzetéről áll pályára a műegyetemi oktatók és hallgatók közreműködésével készült negyedik magyar műhold.
Felismeritek a világ leghíresebb embereit?
A feladatotok egyszerű: húsz festményről kell megmondanotok, kit ábrázolnak, mindegyiknél két név közül választhattok.
Bejelentették a szervezők: idén elmarad a Balaton Sound és a VOLT
A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az viszont már biztos, hogy a VOLT és a Balaton Sound 2021-ben elmarad.
Hogy hívják a képen látható hercegnőt?
Az igazi Disney rajongóknak nem jelent kihívást a következő teszt.
Irodalmi jelenetek: tudjátok, melyik általános iskolában tanult mű van a képen?
Biztos, mindenki ismeri, sőt sokan valószínűleg fejből tudják idézni az első versszakát.
Nem is olyan ördögtől való a négynapos iskolai hét? Van, ahol már évek óta működik
Spanyolországban ismét előkerült a négynapos munkahét kérdése, miután a kormány elfogadott egy kísérleti projektet. Vajon az iskolákban is megállná a helyét ez a rendszer?