Érdekes kezdeményezés: ebben a könyvtárban könyvek helyett embereket lehet "kölcsönözni"

Itt sem érdemes a borító alapján ítélni - mondják a szervezők.

  • Csik Veronika

Érdekes beszélgetés lehet, amikor egy környezetvédelmi aktivista találkozik valakivel, aki szerint a globális felmelegedés álhír – van egy könyvtár, ahol ez nem is olyan szokatlan esemény.

A Human Library, egy nonprofit platform lehetővé tette, hogy a beiratkozók könyvek helyett embereket "kölcsönözzenek ki" – írta meg a CNN. A könyvtár minden „emberi könyve” olyan csoportot képvisel, akiket életmódjuk, etnikai hovatartozásuk, vallásuk vagy fogyatékosságuk miatt általában előítéletek érnek. Vannak köztük alkholista, muszlim, hajléktalan emberek, illetve olyanok is, akiket szexuálisan bántalmaztak.

A Human Library személyes és online eseményeket szervez, ahol komoly kérdéseket várnak, és a tervek szerint meg is válaszolnak. A szervezők azt mondják, hogy arra próbálják ösztönözni az embereket, hogy bármennyire is könnyű lenne, a könyvekhez hasonlóan az embereket se a "borítójuk alapján" ítéljenek meg.

A könyvtárat egyébként 21 évvel ezelőtt hozta létre Ronni Abergel dán emberi jogi aktivista és újságíró. Ő maga azután kezdett érdeklődni az erőszakmentes aktivizmus iránt, hogy egy barátja túlélt egy koppenhágai késelést. Célja továbbra is az, hogy hidekat építsen emberek között úgy, mint ahogy egy valódi könyvtár is képes erre.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.