Indiában a tudás átadásának intézményesült hagyománya több ezer évre tekint vissza. Az ismeretanyag birtokosa, a guru – tanító – és a tanítvány közti kapcsolat (parampará) egy olyan köteléket, megszakítatlan „leszármazási” sort alkot, amely biztosítja az eredeti, de a láncolatba belépő, újabb és újabb tanítványok által folyamatosan korszerűsített tudás átadását. Az idő múlásával hatalmasra duzzadt szellemi kincs magas színvonalú közvetítésére Indiában jöttek létre a történelem első egyetemei, 427-ben Nálandában, a mai Bihár tagállam határain belül, vagy még ennél is korábban, a mostani Pakisztán területén feltárt Taxilában.

Indiában a XIX. század elejétől kezdve alapították a nyugati értelemben vett modern felsőoktatási intézményeket (pl. Serampore, Calcutta, Bombay, Madras, Aligarh, Lahore stb.). A Lahore-ban életre hívott University of the Punjab-ot ráadásul a magyar Gottlieb Vilmos szervezte meg 1882-ben, de ennek az egyetemnek volt egyik vezetője a világhírű keletkutató, Stein Aurél is. A függetlenség kivívásától kezdve – időszakonként változó minőségben – a közoktatás is fejlődési pályára állt. Ez azért is kiemelkedően fontos, mert az ország kedvező demográfiai szerkezetének köszönhetően India gazdasági fejlődésének kilátásai sokkal jobbak annál, mint amit az előrejelzések jósolhatnak. A kormányzati szándékok fókuszában a gazdaság felpörgetése, befektető-barát környezet megteremtése, az infrastruktúra fejlesztése, ezáltal pedig a XXI. század egy új, globális gazdasági és politikai erőcentruma kialakításának határozott szándéka áll, melynek egyik sarokköve az oktatás fejlesztése.

Mindezen célok mielőbbi elérését szolgálja az Emberi Erőforrások Fejlesztésének Minisztériuma által kidolgozott és idén nyáron publikált új Nemzeti Oktatási Politika, amely a több mint három évtizede (1986-ban) kialakított oktatási politikát váltja fel. Egyúttal a minisztérium neve Oktatási Minisztériumra változott (2020. július 29-től). Az új politika kihirdetését megelőzően széles körű társadalmi vita zajlott, a koncepcióhoz több, mint kétszázezer hozzászólás, javaslat érkezett. Az átfogó, holisztikus szemléletű dokumentum az óvodától a felnőttoktatásig határozza meg az oktatás-nevelés sarokpontjait, kiemelve, hogy az oktatáshoz való igazságos hozzáférés a legfontosabb alap az egyenlő emberek által alkotott, demokratikus társadalom megteremtéséhez és a fenntartható fejlődés, valamint a nemzeti integráció megvalósításához. Az új politika a több ezer éves indiai oktatási tradícióra építve célozza meg a kritikus, problémamegoldó gondolkodás terjesztését, a lexikális tudás minőségének javítását, egyúttal az alapprobléma, a még mindig nagyarányú analfabetizmus egyidejű felszámolásával.

Az oktatási rendszernek úgy kell működnie, hogy jó emberek hagyják el az iskolapadot, akik képesek racionálisan, de empatikusan gondolkodni és cselekedni, bátrak, megfelelő ellenálló képességgel rendelkeznek, a tudományos eredmények iránti érdeklődéssel és kreatív fantáziával, illetve szilárd etikai értékekkel bírnak. Végső célja, hogy elkötelezett, produktív és közreműködő polgárok hozzák létre az igazságos, inkluzív és plurális társadalmat, amint azt az Alkotmány is megfogalmazza. A dokumentumban kifejezett, rendkívül szimpatikus alapelvek a fentieken túl tükrözik az indiai toleráns gondolkodás legszebb hagyományait, pl. a nyelvi korlátok lebontását (az országban csak hivatalos nyelvből 22 van), vagy a fogyatékkal élőkre a „Divyang = isteni test” elnevezés használatát, de a sokféleség tiszteletét éppen úgy, mint a lokális értékek tantervekbe illesztését is.

Az új célok eléréséhez új pedagógiai és tantervi szerkezet szükséges. Ennek fényében, az eddigi hat éves korról három évesre csökken a tankötelezettség korhatára. Az óvodai fejlesztés a vidéki hátrányos helyzetű csoportoknak is széleskörűen elérhetővé válik a „korai gyermekkori gondozási és oktatási” (ECCE) rendszeren keresztül – legkésőbb 2030-ig –, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a kisgyermekek halmozott agyi fejlődésének több, mint 85%-a hat éves kor előtt alakul ki, amely döntő hatással van későbbi készségeikre és képességeikre. Így az új rendszer az óvodai képzés három évével és 12 éves iskolázással számol. Az iskolai tantervek 10 + 2 évfolyamos felépítését felváltja egy 5 + 3 + 3 + 4 évfolyamra tervezett tantervi struktúra, amely megfelel a 3-8 (elemi oktatás), 8-11 (előkészítő oktatás), 11-14 éves (közbenső oktatás) kornak, illetve a 14-18 éves (középfokú oktatás) korcsoportnak.

Az elemi fázisban az ingyenes óvodai oktatás és nevelés a hároméves Anganwadi keretei között zajlik majd, mely inkább egyfajta általános gondoskodás, fejlesztés irányába mutat, de ötéves kortól iskola-előkészítő csoportok (Balvatika) alakulnak. Az ebben a rendszerben foglalkoztatott pedagógusok speciális képzést kapnak. Szintén az elemi oktatás része az 1-2. iskolai osztályokban folytatott alapozó munka, az írás-olvasás és számolás alapismereteinek elsajátítása. Az előkészítő fázisban (3-5. osztály) a játék, a felfedezés és az aktív tanulás kap kiemelt szerepet. A közbenső periódus (6-8. osztály) a tapasztalati tanulás időszaka a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek területén. Ekkortól kaphatnak szakképzést is a diákok, egy tíznapos gyakorlati etappal kiegészítve. A középfokú oktatás multidiszciplináris tanulást tesz lehetővé, széleskörű, kritikai gondolkodásra nevel, rugalmas tanulói tantárgyválasztást tesz lehetővé. Az oktatás nyelve az 5. osztályig mindenképpen, de lehetőleg a 8. évfolyamig – de esetleg az után is – az anyanyelv (otthon használt nyelv) vagy a helyi hivatalos nyelv lesz.

A viszonylag alacsony, és évfolyamonként nagy eltérést mutató, beiskolázási arányt növelni kell, 2030-ra a 14 éves korosztályig el kell érni a 100%-ot, annál is inkább, mert a felsőbb évfolyamokhoz közeledve egyre több tanuló hagyja ott az iskolát. A közelmúlt felmérései szerint a 17-18 éveseknek (11-12. osztály) csak alig több, mint a fele jár már iskolába. Mindez azt is jelenti, hogy a 2017-18-as tanévben a 6-17 éves korosztályból 32,2 millióan elvesztek az oktatás számára.

A közoktatás mellett az indiai felsőoktatás is komoly reformok elé néz. Irányításának és szerkezetének átalakítása, minőségének folyamatos javítása, illetve egyenletesebb területi struktúrája mellett, a munkaerőpiacon versenyképes diplomások számának növelése is cél (2035-ig 35 millió új felsőoktatási férőhellyel 50%-osra kívánják növelni a beiskolázási arányt). Mindezt úgy, hogy a teljes iskolarendszert végigkísérje az indiai kultúra vívmányainak, az ország művészetének és nyelveinek elsajátítási lehetősége. A képzők képzése hangsúlyozott állami figyelmet élvez a következő évtizedben és a felsőoktatás színvonalának emelése érdekében a világ száz legjobb egyeteme kampuszokat létesíthet az országban.

Az új, széleskörű társadalmi egyeztetésen kikristályosodott, rugalmas és modern Nemzeti Oktatási Politika megvalósulása esetén a tudás globális szuperhatalmává emeli Indiát. A több ezer éves parampará továbbra sem szakad meg, csak kiteljesedik és új minőségekkel gazdagodik.

Forrás: National Education Policy 2020