Akár 5 millió forint szakmai támogatást is nyerhetnek a fiatal vállalkozók
Január 17-ig lehet jelentkezni a vállalkozói tehetségeket támogató START programra.
Friss felmérés: a szülők a szakmát, a gyerekek a diplomát tartják fontosabbnak
Míg a szülők 63 százaléka, addig a kamaszok 70 százaléka tulajdonít nagyobb jelentőséget a diploma megszerzésének.
Munkáshitel: 10 érdeklődő fiatalból 4 nem tudná felvenni
Minden tizedik érdeklődő fiatal munkajövedelme nem éri el a 150 ezer forintos minimumot.
Tenerifén vállalt nyári munkát a fiatal kecskeméti lány, az utolsó napján a főnöke és kollégái bántalmazták
A 20 éves kecskeméti lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy a tabletjén a kamerát bekapcsolta.
Ezeknek a városoknak a környékén lehet a legtöbbet keresni
Nettóban több, mint 100 ezer forinttal volt magasabb az átlagkereset a leggazdagabb megyében, mint a legszegényebben.
Ennyi a diplomás gyed 2025-ben
Mivel az összegek a minimálbér és a garantált bérminimum alapján vannak meghatározva, ezek is nőnek.
Több mint tízszer gyorsabban is munkát találhatnak a mesterdiplomások a magyar átlagnál
Míg átlagosan 11,6 hónap a munkakeresés időtartama, addig a legnépszerűbb mesterdiplomákkal ez maximum 1,2 hónap.
Már több banknál is elérhető a munkáshitel: van, ahol 100 ezer forint extra jóváírást is kaphatnak az igénylők
Bár a feltételek a jogszabályi kötöttségek miatt hasonlóak, az elvárásokban találni különbségeket az egyes pénzintézeteknél.
Egy év alatt megugrott azoknak a magyaroknak a száma, akik bruttó másfél milliónál többet keresnek
Az MNB idén is közzétette az inflációs jelentését, amiből kiderült, hogy mennyit kerestek 2023-ban a magyarok.
Papírlegyező, korábban utalt januári cafeteria és lejárt édességek - furcsa karácsonyi céges ajándékok
Nem mindenki kap vastag több százezre bónuszt, "luxus" ajándékcsomagot vagy 13. havi fizetést karácsonyra a munkahelyétől. Összegyűjtöttünk néhány érdekes példát.
Milyen diplomákkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni?
Gyorsan találnak munkát és még jó fizetésekre is számíthatnak egyes államtudományi képzésen végzettek, de belefért a top 10-be egy-egy sporttudományi és bölcsészdiploma is. Mutatjuk, milyen szakokkal lehet a legkönnyebben elhelyezkedni.
Minimálbér 2025: ennél kevesebb órabérért nem lehet majd jövőre dolgozni
2025-ben 9 százalékkal emelkedik a minimálbér.
Bruttó egymillió vagy alig 350 ezer - ezek a legjobban fizető alapszakos diplomák képzésterületenként
A legjobban az államtudományi képzések fizetnek, a legrosszabbul a jogi és a bölcsész szakok. A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2023-as adatai alapján összeállítottuk, melyek azok az alapszakok egyes képzésterületeken belül, amelyekkel a frissdiplomás pályakezdők a legjobb fizetést kaphatják.
Ha nem is sokkal, de jövőre is emelkedik a garantált bérminimum
2025. január 1-től mintegy bruttó 23 ezer forinttal, vagyis hét százalékkal emelkedne a garantált bérminimum a kormány tervei szerint.
Ezekkel a mesterszakos diplomákkal lehet pályakezdőként a legkevesebbet keresni
Egyik diploma átlagkeresete sem érte el a bruttó 400 ezer forintot. Összegyűjtöttük az öt legrosszabbul fizető mesterdiplomát. Bölcsészettudományi, művészeti és társadalomtudományi képzési területek diplomájával.
Ezzel az öt alapszakos diplomával lehet a legkevesebbet keresni
Az agrár és a művészetközvetítés képzésterületén szerzett diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni. Ezek közül van olyan, aminek a bruttó átlag havi bére 2022-ben nem érte el a 200 ezer forintot.
Ez a három legjobban fizető gazdasági diploma
Bár évről évre a gazdálkodási és menedzsment és a kereskedelem és marketing a két legnépszerűbb képzés a felsőoktatási felvételiben, fizetések szempontjából a Diplomán túl 2023-as adatai szerint jobban megéri más gazdasági képzést választani azoknak, akiket ez a képzésterület érdekel.
9 százalékkal emelik a minimálbér, 7 százalékkal a garantált bérminimum összegét 2025-ben
De már azt is tudni, hogy 2026-ban és 2027-ben várhatóan mennyi lesz.
Ezzel az 5 mesterdiplomával számíthattok a legmagasabb fizetésre
Alsó hangon is mintegy bruttó 900 ezer forintos bért kap, aki ezeken a mesterszakokon végez.
Alapbér, magánélet, jó csapat: ezeket tartják 2024-ben a legfontosabb tényezőknek a munkahely kiválasztásánál
A legfontosabb munkahelyi tényezők közé a jó fizetés mellett feljött a jó társaság igénye is.