Nyelvtanulás Eduline

Ezért kell minél hamarabb megtanulnod angolul

Elolvasom

Az angol nyelv ismeretét fogalmazzák meg leggyakrabban elvárásként a nyelvtudásnál a munkáltatók, így idén a munkaerőt kereső cégek 61 százaléka jelölte meg az angol nyelv ismeretét a sikeres pályázat feltételeként, míg a második legkeresettebb nyelv a német volt - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

Nyelvtanulás Eduline

Nincsen diploma nyelvtudás nélkül?

Elolvasom

Évről-évre a végzettek nagyjából egynegyede "bent hagyja" a diplomáját és csak a záróvizsga sikeres letételéről szóló dokumentumot viszi haza magával, egyszerűen azért mert nem tudta megszerezni a szükséges nyelvvizsgákat.

Nyelvtanulás Edupress

A magyarok háromnegyede semmilyen nyelvet sem beszél

Elolvasom

A 25 és 64 év közötti magyarok jelentős hányadának, 74,8 százalékának semmilyen idegennyelv-ismerete nincsen - számolt be az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szeptember 24-én közölt tanulmányáról az mfor.hu. A tanulmány rámutat, hogy a közösségen belül ez az egyik legrosszabb érték Románia 75, illetve Törökország 75,5 százalékos mutatója után. Magyarország ugyanakkor az általános iskolák nyelvoktatása tekintetében is az utolsók között szerepel az EU tagállamainak sorában.

Nyelvtanulás Eduline

Jogi útvesztőben a nyelviskolák

Elolvasom

A nyelvtanulás hosszú és fárasztó dolog, ennél talán csak a nyelviskoláknak van nehezebb dolguk mikor adminisztrációra kerül a sor. Az akkreditációs eljárások, a túl bonyolult és gyakran betarthatatlan szabályok és az állandó "papírgyártás" ellen kelt ki a szakma.

Nyelvtanulás Eduline

Spanyol foci, spanyol nyelv: egy tanév Spanyolországban

Elolvasom

Nemeskéry Gergely 16 éves és 2009 júliusában utazott ki a spanyolországi Murcia városába, ahol egy tanévet töltött el. Mivel 9 éves kora óta focizik, ezért fontos volt számára, hogy egy spanyol csapatba játszhasson és ne csak nyelvtudása, de játéka is fejlődjön. Őt kérdeztük a kinti iskolájáról, tapasztalatairól és még sok minden másról.

Nyelvtanulás Eduline

"A hoki miatt könnyű volt dönteni" - középiskolai tanév Kanadában

Elolvasom

Viktor 17 éves és a most befejeződő 2009/2010-es tanévet töltötte kint Kanadában, az Ontario tartományban lévő Sarnia-ban. Bár most úgy tűnik, még egy darabig biztosan nem fog hazajönni, mert egy kinti jégkorongcsapat szerződést ajánlott neki. Ő beszél most a tapasztalatairól: a helyi iskoláról, Kanada nemzeti sportjáról vagyis a jégkorongról, a nyelvtanulásról és még sok egyéb dologról.

Nyelvtanulás Edupress

Az angoltanárok mekkája Malajzia lesz

Elolvasom

A maláj kormány a 2011-es tanévtől módosítja az ország állami iskoláiban az angol nyelv oktatásának szabályait, melynek következtében több mint 13 ezer angoltanárra lesz szükség az intézményekben. Habár az országban a maláj a hivatalos nyelv, igen gyakori az angol nyelv használata is - adta hírül a The Star Online.

Nyelvtanulás Edupress

Új-Zélandon inkább kínaiul tanulnak mint franciául

Elolvasom

Új-Zéland és Kína erősödő gazdasági kapcsolatait szolgálja a két kormány közös oktatási célja, mely szerint jövőre 50 ezer új-zélandi középiskolás diák tanulná a kínai nyelvet. Ezzel leelőznék a franciát, amit most összesen 27 ezer diák tanul a 4,3 milliós lakosú országban - írja a New Zealand Herald.

Nyelvtanulás Eduline

A online nyelvtanulás bizarr formái

Elolvasom

Tanulhatunk nyelvet főzés közben, meditálva, utazással vagy akár randizással összekötve, de megpróbálkozhatunk az alvás közbeni tanulással is. Az első hallásra komolytalannak tűnő módszerekre sokan esküsznek, és állítják: lehet úgy is tanulni, hogy közben el is felejtjük, hogy valójában mi is a „végcél”. Az online nyelvleckék jelentős része is erre épít, ezekből mutatunk be most néhányat.

Nyelvtanulás Eduline

Miért lenne unalmas Németországban tanulni?

Elolvasom

Bernadett egy német kisvárosban, Lüdinghausenben tanul és annyira tetszik neki a kinti élet hogy az eredetileg tervezett fél évét duplázni akarja. Ő beszél most a tapasztalatairól: a helyi iskoláról, fogadó családjáról, nyelvtanulásról és még sok egyéb dologról.

1
65 66 67 68 69 70 71