Amikor megérkezett az interjúra, egy vallomással kezdett: azt mondta, a tanárinál szebb pálya nem létezik, ráadásul a nyelvtanítás is sokat változott, a gyerekek tudása is egészen más, mint amikor elkezdett tanítani. Milyen a tudásuk most?

Összehasonlíthatatlanul jobb, mint korábban. Ha kapnak gyerekkorukban egy pici lökést, akkor elindulnak a maguk útján angolból, hiszen az veszi őket körül, az angollal találkoznak, ha felmennek az internetre, filmeket, sorozatokat néznek, elkezdenek olvasni. Ha megtörtént ez a lökés, akkor 16-17 éves korukban nem B2-es, hanem C1-es szinten lesznek. Van egy tizedikes csoportom, ahol egy-két diák C2-es szinten van. Ott már nem az a kérdés, hogyan motiválhatom őket, hanem hogy én elég jó vagyok-e ahhoz e ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket tanítsam. Nagyon széles spektruma van annak, hogy a nyelvtanítás miről szól. Sajnos sok helyen a gyerekek nem kapják meg a kezdő lökést, ott nagy a küzdelem.

Mikor kellene megkapniuk ezt a lökést?

Az általános iskolában, alsó és felső tagozaton. Akkor kell megszerezniük azokat a készségeket, amelyek segítik őket abban, hogy autonóm tanulókká válhassanak. Angolból könnyű autonóm tanulóvá válni. Ha ez megtörténik, a határ a csillagos ég.

Ha ez így van, akkor hibás az az elképzelés, hogy a középiskolai nyelvoktatás miatt okoz gondot a diákok egy részének a nyelvvizsga megszerzése. Ezek szerint a probléma gyökere az általános iskolában van.

A legtöbb embernek teljesen rossz az elképzelése a nyelvtanulásról. Az van az emberek fejében, hogy Kossuth Lajos, Göncz Árpád megtanult a börtönben angolul. Hogy ez egy tudatos és kitartó tanuláson alapuló  tevékenység, amihez az kell, hogy az ember leüljön, átnézze a nyelvtanát a nyelvnek, és szavakat tanuljon hozzá. És ez működik is – zseniknél. De egy zseni bármit meg tud tanulni. A nyelvtanulás nem ilyen. Azt úgy kell elképzelni, mint a hegedűtanulást. Ha azt szeretnénk elérni, hogy egy diák 17-18 éves korára kiálljon a közönség elé, és eljátsszon egy hegedűszonátát, nem kilencedik évfolyamon fogjuk elkezdeni a taníttatását. Először meg kell tanulnia, hogyan fogja a hegedűt, a vonót, ezek mind-mind apró lépések. A nyelvtanulás ugyanilyen. Ha gyerekkorban úgy tanítanak nyelvet, ahogyan kell, száz gyerekből kilencvennyolc tud majd beszélni az adott nyelven.

Érdemesebb lenne már elsőben-másodikban elkezdeni a kötelező nyelvtanulást?

Minél előbb, annál jobb – de csak akkor, ha megvannak a feltételek. Ha nincsenek meg a feltételek, minél később, annál jobb. Mert ha rossz készségeket plántálnak a gyerekbe, azt nagyon nehéz kiirtani. Egy példa: amikor elkezdtem gitározni, a gitártanáromnak valami baja volt az ízületeivel, és úgy fogta a gitárt, hogy a mutatóujja nyújtva volt. Amikor szükség volt a mutatóujjára, a másik kezével lehajtotta. Ez 1965-ben volt, és én azóta így gitározom, nem tudok leszokni arról, hogy a mutatóujjamat nyújtva tartsam. Ugyanez van a nyelvtanítással is.

Minél kisebb gyerekekről van szó, annál fontosabb, hogy a nyelvtanár nagyon jól beszélje a nyelvet. De mikor tudjuk majd azt garantálni, hogy az a tanár, aki elkezdi tanítani az elsőst, másodikost, harmadikost, nagyon jól beszélje a nyelvet, értsen a tanításhoz és szeresse is azt, amit csinál? Mert ha ez nincs, akkor rosszat tesz. Itt nem lehet sumákolni: ha egy osztály nem tud az adott nyelven, ha az órán magyarul beszélnek, akkor lehet tudni, hogy ott dráma van.

Ennyire nagy a baj? A nyelvtanárok nyelvtudásával is gond van? 

Attól tartok, hogy a tanárok felkészültsége nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. De hát mitől is lenne olyan? Amikor egy főiskolát vagy egyetemet végzett, gyakornoki státuszban lévő pedagógusnak a kezdő fizetése pontosan százharmincezer forint – körülbelül ugyanannyi, mint egy szakmunkás kezdő fizetése. Hát akkor miről beszélünk? A Fazekasban a százhúsz végzett diák közül sokan mentek Cambridge-be, Oxfordba – és egy diák ment pedagógusnak, ő volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy tanár akar lenni. A százhúszból egy. Akkor mit várunk? Persze mindig van pár szent őrült, aki valamiért ezt a pályát választja, és valamiért megengedheti magának, hogy ezen a pályán maradjon, mert a szülei segítenek neki anyagilag, és számára ez egy költséges hobbi. Mindig a politikusok cinizmusának érzem, amikor elkezdenek csodálkozni azon, hogy miért ilyen az oktatás minősége. Mitől lenne jobb? Ha a legértelmesebb gyerekek bizonyos pályákat nem választanak, akkor azoknak a minősége nyilvánvalóan romlani fog. Ezen nem kell olyan nagyon megdöbbenni.

A gyerekek alkalmasak arra, hogy nyelveket tanuljanak. Bármelyik korosztályban. A módszertan megvan, az óraszámok megvannak. Lehetne harmadikban kezdeni a nyelvtanulást, én ennek a híve vagyok, de el lehetne kezdeni elsőben is, ha meglennének azok a tanárok, akikkel ezt meg lehetne oldani. Talán harmadikban egy picit könnyebb, mert akkor a gyerekek már tudnak írni, és már beleszoktak az iskolába. Csak ahhoz az kell, hogy meglegyen az a garnitúra, aki erre képes, különben ellenproduktív lesz. És rossz készségek fognak beidegződni. 2010 és 2015 között rengeteg bemutatóórát tartottam vidéken, és voltam olyan osztályokban, ahol szenzációsan beszéltek angolul. Azt gondolom, ez nagyon sok helyen előfordulhat, de nem ez az általános. De az a gyerek, aki megkapta ezt a lökést kicsi korban, és elkezdett autonóm módon tanulni, az nagyon jól fog tudni beszélni. Ott kösse fel a tanár a gatyáját, arra ugyanis nem vagyunk kiképezve, hogy egy C1-es, C2-es szinten lévő tanulóval mit kezdjünk. Ez egy nagyon furcsa jelenség, hogy most már olyan gyerekek is feltűnnek, akiknek az angoltudása zavarba ejtheti a tanárt. Persze ez a kisebbik probléma.

Bárcsak több tanár szembesülne ezzel a problémával. Mit szól a legújabb nyelvoktatási ötlethez, a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamhoz?

Közelítsük meg abból az irányból, hogyan lehetne tényleg hatékonnyá tenni. Az egyik legfontosabb kérdés: hogyan lehet megoldani, hogy ez a 140 ezer gyerek olyan helyre kerüljön, ahol nincs mellette másik magyar? Mert ha lesz, vele egészen biztosan magyarul fog beszélni, ez természetesen ösztön. Ha a magyar diákok együtt tanulnak majd, akkor nem fog működni a dolog. Abban sem vagyok biztos, hogy nyelviskolába kell küldeni a gyerekeket. Hatékonyabbnak érezném, ha olyan táborokban vennének részt, ahol végig anyanyelviekkel lennének, és ahol ahhoz, hogy részt vehessenek az aktivitásokban, az kell, hogy értsék, mi történik, és használják a nyelvet. Szerintem kétszer két helyett egyszer négy hét ezerszer hatékonyabb lenne – mert az első héten a gyerek azt sem tudja, mi történik körülötte, de a harmadik-negyedik héten elkezdenek mélyülni, rögzülni azok a szerkezetek, amelyeket használnak.  Ha mindezt meg lehet oldani, akkor négy hét alatt lehetne eredményt elérni. Arról viszont fogalmam sincs, hogy szervezési szempontból hogyan lehet ezt kivitelezni. Természetesen a nyelvoktatás sikerességét ez a kezdeményezés nem fogja biztosítani, ahhoz sokkal inkább az alsó és felső tagozatos nyelvoktatást kellene megreformálni.

Mindegy, melyik országba küldik majd a diákokat?

Minél inkább elfogadott az adott terület kiejtése, annál jobb – de majdnem mindegy, hogy Új-Zéland, Anglia, az Egyesült Államok vagy más ország lesz a célpont. Ennél sokkal fontosabb, hogy a diákok anyanyelvi beszélők között legyenek egy hónapig. Egyébként annyira rossz lenne, ha háromszázezer magyar gyerek egy kicsit máltai kiejtéssel beszélné az angolt?

2020-tól nyelvvizsga és emelt szintű érettségi nélkül senki nem juthat be az egyetemre, főiskolára. Azt senki nem vitatja, hogy fontos a nyelvtudás, de közben a szülők – érthető módon – attól tartanak, a saját gyerekeik továbbtanulás esélyei romlanak majd. Megérett a nyelvoktatás egy ilyen lépésre?

Az az érzésem, hogy egy évtizedek óta rosszul működő struktúra végén lévő embereken ütünk: a tanárokon és a gyerekeken. Ha egy rendszer nincs jól felépítve –  a tanárképzésre bekerülő főiskolások és egyetemisták, a tanárképzés, a  továbbképzés –, akkor a tanárok nem tudják megoldani ezt a feladatot. Most ez a helyzet. Az óraszám megvan, a könyvek megvannak, a módszertan megvan, csak azok az emberek nincsenek meg, akik ezekkel a lehetőségekkel élni tudnának. Tudjuk, hogy miért alakult ki ez a helyzet, ne tegyünk úgy, mint ha nem tudnánk – és ezt a döntéshozóknak is üzenem. Ez nem a tanárok bűne, hanem annak a régóta rosszul működő rendszernek a bűne, amely nem tette lehetővé, hogy olyan tanárok legyenek az iskolákban, akik ezt a feladatot meg tudnák oldani.

Persze azok a szülők, akiknek van pénzük, el fogják juttatni a gyereküket a nyelvvizsgáig. Annak idején az én anyámnak volt egy francia és egy német nevelőnője, így aztán nagyon szépen beszélt franciául és németül. Csodálkoztam is, hogy milyen nagyszerű lehetett akkoriban a nyelvoktatás. Egy fenét volt nagyszerű. Csak neki voltak nevelőnői. Azok a szülők, akik megtehetik, most is kiküldik majd a gyereket külföldre vagy tanárt fogadnak mellé. Ettől nyilván az olló nyílni fog, mert azok a gyerekek nem tudják majd teljesíteni a feltételt, akiknek a szülei mindezt nem tehetik meg.

Említette, hogy ha egy angolórán magyarul beszél a tanár, ott baj van. Még mindig jellemző, hogy magyarul magyaráznak a nyelvtanárok?

A 2000-es évek elején sokat jártam órát látogattam, és ott bizony előfordult, hogy a tanár magyarul magyarázta az angol nyelvtant. Kérdeztem, hogy miért magyarul beszél, mire azt mondta, hogy azért, mert a gyerekek nem tudnak angolul. Akkor visszakérdeztem: azt gondolja-e, hogy ha magyarul beszél az angol nyelvtanról egy olyan osztályban, amelyet ő gyenge képességűnek tartott, a gyerekek megértik majd a szabályt és konvertálják angolra? Ennél rosszabbat nem lehet tenni egy gyerekkel, hogy magyarul mondod el egy idegen nyelv nyelvtanát. Számomra ez teljesen abszurd, nem segít. Nem tudom, mennyire jellemző ez manapság.

A tanártovábbképzés rendben van?

Semmi sincs rendben. Itt van például a Fazekas, amely régen Budapestnek volt a továbbképző intézménye, gyakorló tanároknak szerveztek továbbképzéseket. Nem egy bemutatóórát, hanem tíz-húsz órát néztek meg, aztán megbeszélték a látottakat. Ha jól látom, most a továbbképzések nagy részét az egyetemekhez próbálják tenni, amit végtelen nagy hibának tartok. Nem mintha az elméleti képzés ellen lennék, egyáltalán nem. De a tanítás teljesen gyakorlati dolog – ha azt akarom, hogy valaki jól fessen, elküldöm egy nagyszerű festő mellé, hogy nézze meg, hogyan dolgozik a mester. Olvashat jó könyveket arról, hogyan kell jól festeni, de az nem ugyanaz. Az lenne jó, ha továbbra is lenne pár olyan iskola, ahol meg lehetne nézni jó tanárokat tanítás közben. Nem csak a Fazekasban és a hasonló iskolákban, máshol is – meg kell találni azokat az embereket, akik ezt magas szinten művelik, meg kell nézni, miért működik, amit csinálnak. Meg kellene oldani, hogy az óráikra be lehessen menni, ők ezért kapjanak valamit, órakedvezményt vagy mást. És a szemléletet meg kell változtatni: a tanítás gyakorlati dolog, nem elméleti.

Eleinte kizárólag ötösöket ad a diákoknak. Miért?

Amikor egy gyerek elkezd beszélni, a szülők aranyosnak tartják a hibás szavakat, mondatokat is, felírják, hogy milyen jópofa dolgokat mondott, és még negyven év múlva is ezen mulatnak. Mikor fogja a nyelvtanár megérteni, hogy amikor ő bemegy tanítani, akkor ugyanez történik?  A fontos az, hogy szeretik az órákat, és az órákon az adott nyelven beszélek. Ha én elkezdek tanítani egy osztályt, és végig angolul beszélek, a gyerekek pedig velem vannak, végrehajtják, amit kérek, akkor mit adjak nekik az ötösön kívül? Ki az, aki kettest ad harmadikban, amikor elkezdi tanítani a gyerekeket?

Egy harmadikos nyelvtani szabályokról még nem tud beszélni, ezt egy kisgyereknek felesleges magyarázni, majd csak hetedikben-nyolcadikban fogja megérteni. Annak van értelme, hogy részt vesz egy történet elmondásában – de erre hogyan adok kettest? Ráadásul abban a pillanatban, hogy egy gyerek nem szeret engem vagy azt, ami az osztályban történik, ha nem szívesen vesz részt benne, akkor vége van. Az még egy gyereknek sem szegte kedvét, hogy ötöst kapott. Arról nem beszélve, hogy a gyerekek pontosan felmérik egymást, pontosan látják, ki az, aki szárnyal. Nekik az a legnagyobb stressz, hogy látják, a másiknak könnyebben, gyorsabban megy. És még én is tegyek rá egy lapáttal?

Mikor kezd el osztályozni?

Rögtön az elején. Mindenkinek ötöst adok.

És mikortól ad az ötösnél rosszabb jegyet?

Amikor már több éve tanulunk együtt, és a diák megpróbál látványosan lazítani, akkor azért egy kicsit én is bekeményítek . De ebben mindig gyenge voltam. Most van négy csoportom hatvan gyerekkel, közülük egy kapott hármast félévkor.

Buktatni sem szokott?

Még senkit nem buktattam meg, sőt szerintem kettest sem adtam. Nem állítom azt, hogy biztosan igazam van ezzel a dologgal, azt sem állítom, hogy ez egészen biztosan jó módszer, sokféleképpen lehet jól tanítani.