szerző:
Eduline

A nyári szünet végén kezdték felújítani az egri tankerülethez tartozó ostorosi iskola tetőszerkezetét, de a diákok az őszi szünet után sem vehették birtokukba az épületet.

©

Az Egertől pár kilométerre lévő Ostoros iskolája az egri tankerülethez tartozik, s úgy tűnik, hasonló gondokkal küzd, mint városi intézménytársa. Noha hosszú évek óta tudják, hogy a tető javításra szorul, mégis az utolsó pillanatban kezdtek neki az átépítésnek. Ráadásul a munka gyötrelmesen lassan halad - írja a Népszava.

Itt a november. Minden szétázott, az iskola szétverve. Így nem lehet tanítani. Ki fogják a gyerekeket telepíteni, különböző helyekre, önkormányzati kisbuszokkal és a tankerületi központ 20 fős buszával akarnak 150 diákot ide-oda szállítani. Miközben jól látható, hogy nemhogy hetekre, de a bekövetkezett károk miatt hónapokra nem lesz használható az iskola

- mondta a lapnak egy érintett szülő.

A Népszava megkereste az egri tankerületet és a Klebelsberg Központot is az ügyben. Mindössze egy osztályt kell három napra ideiglenesen másik, az önkormányzat által biztosított épületben elhelyezni, mivel az érintett tanteremben festés és padlófelújítás is történik – írta a Klebelsberg Központ.

A szülők szerint ez nem igaz, a fenntartótól levelet kaptak, amelyben azt részletezik, milyen rendszer szerint kell az osztályoknak Egerben, az Agria TISZK épületében vagy Ostoroson, a polgármesteri hivatal egyik helyiségében tanulniuk. A szülők attól félnek: ez az „átmeneti” helyzet nem csak pár napra szól majd. 

Nem először ázott be a siralmas állapotban lévő egri iskola

Nem idén ázott be először az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola, már 2017 őszén is problémák voltak az épületben.