szerző:
Eduline

Két diákot szállítottak kórházba a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumból, ahol egy ablak rájuk zuhant.

©

Ahogy arról mi is beszámoltunk szerdán, rázuhant egy ablak a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban két diákra. Az ügyről beszámoló Dukán András Ferenc, a Momentum elnökségi tagja szerint az iskolában évtizedek óta megoldatlan a nyílászárók cseréje, több ablakot kényszerből beszegeltek már, nehogy nyitás közben kiessenek a helyükről, úgy, ahogy az most is történt.

Az iskola az Indexet úgy tájékoztatta, hogy véletlen baleset történt, amelynek nincs köze az iskolai nyílászárók rossz állapotához. „A szellőztetés céljából nyitott ablak alatt ülő diák a székről felállva, fejét és vállát az ablakba ütötte, amely ettől a csuklópántokból kicsúszott és az asztalra, majd a mellette ülő társára dőlt.

Az egyik diák agyrázkódást szenvedett, társának kézfején az ablaküveg vágásos sérüléseket okozott. Mindkettőjüket mentő szállította kórházba, a kezén sérült tanulót megműtötték"
– írta Bese Benő igazgató. A diákok már jól vannak.