szerző:
MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bízik benne, hogy a jövőben nem csak az utcáról ismerhetik meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) oktatásszakmai elképzeléseit.

Szűcs Tamás, a PDSZ ügyvezető elnöke az Emmi épülete előtt. A minisztérium szerint ők csak a sajtóból értesültek arról, hogy a PDSZ-nek új elnöke van
©

A tárca így reagált Szűcs Tamás ügyvezető PDSZ-elnök pénteki sajtótájékoztatójára, amelyet az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete előtt tartott Budapesten. Az érdekvédelmi szervezet önálló oktatási minisztériumot követelt, és a sajtó képviselői előtt ismertették erről szóló, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelüket.

A minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sajtóból értesültek, hogy a PDSZ-nek új elnöke van, aki bemutatkozás gyanánt "az utcai demonstrációt választotta".

Hozzátették: bíznak benne, a későbbiekben lesz mód nem csak az utcáról megismerni a PDSZ oktatásszakmai elképzeléseit, mert meggyőződésük, hogy az oktatást a párbeszéd, a közös munka, és nem az utcai akciók segítik.

Üzent Balog Zoltánnak a PDSZ: nem fogják sajnálni, távozzon nyugodtan

Önálló oktatási tárca létrehozását követeli az új kormánystruktúrában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Szűcs Tamás, aki ügyvezető elnökként irányítja a szakszervezetet, miután Mendrey László korábbi elnököt visszahívták tisztségéből, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy a kormányalakításkor szüntessék meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi).