Terjed a vírus, iskolákat kellett bezárni Indiában

A vírus a múlt hónapban ütötte fel a fejét Indiában.

  • Eduline/MTI

A ritka és halálos Nipah-vírus okozta megbetegedés következtében történt két haláleset miatt több iskolát, bankokat és más intézményeket zártak be a hatóságok, és karanténövezetté nyilvánítottak egy legalább hét települést magában foglaló területet a dél-indiai Kerala államban - közölte az állam egészségügyi minisztériuma.

Karantén Kozsikódban

A vírus a múlt hónapban ütötte fel a fejét az államban, akkor egy családon belül többen is megfertőződtek. A megbetegedés következtében egyikük augusztus 30-án, a másik - egy 12 éves gyermek - szeptemberben elhunyt. Két további családtagot, egy gyermeket és egy felnőttet továbbra is kórházban ápolnak. A vírus kórokozójának kimutatása az áldozatokban arra késztette az egészségügyi hatóságokat, hogy kontaktuskutatásba kezdjenek. Eddig több mint 130 embert vizsgáltak meg az időközben egészségügyi védőövezetté nyilvánított Kozsíkód város (korábbi nevén Kálikut) körzetében.

A Covid is terjed

Kerala állam már negyedszer szembesül Nipah-járvánnyal 2018 óta, amikor a 23 fertőzött közül huszonegyen meghaltak a ragályban. A vírus 2019-ben és 2021-ben további két emberéletet követelt.

Az aggodalmat ezúttal fokozza, hogy az állam az elmúlt hetekben országos lapok címoldalára került, mivel India-szerte itt a legmagasabb a napi koronavírusos megbetegedések száma.

Nipah-vírus: ezek a tünetei

A gyümölcsdenevérek, sertések révén, és emberről emberre történő érintkezés útján is terjedő Nipah-vírus az agyvelőt és a tüdőt támadja meg. A betegség lázat, görcsöket és hányást okozhat. A vírust először az 1999-ben Malajziában kitört járvány során azonosították. Nincs ellene vakcina, a WHO szerint halálozási aránya 40 és 75 százalék közé tehető. A fertőző betegség egyetlen lehetséges kezelése a szövődmények ellenőrzése és tünetek enyhítése.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.