"Sokkal több gyógypedagógusra, iskolapszichológusra, pedagógiai asszisztensre lenne szükség"

Jó ötlet lenne a rendőrség bevonása az iskolákba a tanárok védelme miatt? A szakszervezetek több szempontból is problémásnak látják az ötletet.

  • Eduline

Az iskolákba kirendelt rendőri vagy más biztonsági szervek csak rövidtávon enyhíthetik a problémát

- mondta a Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Szűcs Tamás a tanárok védelmével kapcsolatban. Tegnap beszámoltunk róla, hogy az Emmi javaslatot nyújtott be a köznevelési törvény módosítására, amely szerint szükség esetén a rendőrség is bevonható lenne az iskolákban a tanárok védelme érdekében.

Szűcs Tamás úgy gondolja, hosszú távon a megelőzésen kellene dolgozni. Szerinte jobb megoldás lenne átemelni minden intézménybe például a Békés Iskolák programját, ami szakemberekkel, együttesen kezeli az iskolai erőszakot, nem választja szét diákokra, tanárokra, szülőkre.

Ráadásul, szerinte a benyújtott törvényjavaslat is aggályos, mert nem tudni, kiket takar pontosan a „rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv” elnevezés. Rendőröket vagy valamilyen magáncég biztonsági embereit? Ők kapnak-e valamilyen pedagógiai útmutatást, képzést, erről lesz-e papírjuk? – sorolta a kérdéseket Szűcs Tamás.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás szerint eleve nem rendőrállami módszerekkel kellene kezelni a problémát.

Sokkal több gyógypedagógusra, iskolapszichológusra, pedagógiai asszisztensre lenne szükség

- mondta a lapnak, hozzátéve: a tanárképzésben is meg kellene jelennie annak, hogyan kell kezelni a magatartászavaros gyerekeket, erre ugyanis jelenleg egyetlen tantárgy sem tér ki.

Az Emmi javaslatot nyújtott be a köznevelési törvény módosítására

A pedagógusok fokozott védelme áll abban a törvény módosítására vonatkozó javaslatban, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott be az Országgyűléshez.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.