Tényleg jön a hazafias nevelés, már kormánybiztosa is van

4

A hazafias nevelésért felelős kormánybiztos lett a volt honvédelmi miniszter, Simicskó István.

Forrás: MTI / Bruzák Noémi

A hétfő este megjelent Magyar Közlöny szerint Simicskó István volt honvédelmi minisztert a hazafias és honvédelmi neveléssel, illetve az ezzel összefüggő beruházásokkal kapcsolatos feladatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki Orbán Viktor 2020. május 17-ig – írja a hvg.hu.

hirdetés
hirdetés

Simicskó István – többek között – „az érintett tárcákkal együttműködésben vezeti és koordinálja a hazafias és honvédelmi nevelés mint kiemelt kormányzati közfeladathoz kapcsolódó stratégia kialakítását, megalkotja a stratégia végrehajtásához szükséges cselekvési terveket, koordinál és együttműködik a hazafias és honvédelmi nevelésben érintett ágazatokkal a stratégiában meghatározott célok hatékony megvalósítása érdekében, ennek elősegítésére tárcaközi szakértői munkacsoportot hoz létre, illetve működtet”.

Emellett „felülvizsgálja a honvédelmi nevelés megvalósításához kapcsolódó közfeladatrendszert, majd végrehajtja a szükséges átalakításokat, a hazafias és honvédelmi neveléssel összefüggő közfeladat ellátása érdekében javaslatot dolgoz ki elkülönített állami pénzalap létrehozására, kialakítja a lövészet és más, a hazafias és honvédelmi neveléshez köthető tevékenységek fejlesztési rendszerét”.

Jön a hazafias nevelés az iskolákban: ez 1990 után háttérbe szorult

Egyebek mellett tankönyvekben, múzeumpedagógiai foglalkozásokon jelenhetnek meg hangsúlyosan a hazafias nevelés elemei - mondta a Népszavának Sipos Imre miniszteri biztos. A Népszava azt írja, a miniszteri biztos szerint ez azért is fontos, mert 1990 után a diákok nemzeti identitásának kialakítása háttérbe szorult a magyar köznevelésben, igaz, az utóbbi négy-öt évben már nagyobb figyelmet szenteltek neki.

hirdetés

Hozzászólások (4)

Ezek tényleg meghülyültek. Kimitől vettek leckét? Szörnyű, hová süllyed még szerencsétlen hazánk. :'(

Fegyverkeznek és honvédelmi népnevelnek? Volt már ilyen a Kádár-érában, de nem volt nagy sikere a dolgozók körében.
Az ifjaknak pont arra van szükségük, hogy lövöldözhessenek és lenyilazhassanak valakit? Visszaviszik őket a középokorba.

Ez a mocskos, likudista, zsidesz, amelyik egyértelműen zsidó orientált, nehogy már az ősi, tisztességes magyar erkölcsöket és nemzetünk egyértelmű MAGYAR fennmaradását segítse!!!! Ezt egyetlen magyar érzelmű ember el is hiszi!!! Ezek úgy hazudnak, mint a fajtájuk szokta!! Akik a halottaikkal is kereskednek azoknak hogy lehet egyetlen szavát is elhinni???? Ezeknek pontosan az a célja, hogy a jövő MAGYAR generációját, nyelvében, történelmében, és tudásában ne tanítsa semmire, vagy hamis informárciókat tanítson nekik!!! Amikor a történelem könyvben a Hunyadiakat lemagyarosított román névként tanítják, akkor egy ilyen mocskos , zsidó orientált kormány miről beszél és hazudozik???? Aki ezt a posztot vezeti az ugyan olyan magyar ellenes fizette , mocskos senki, mint a kormány összes, kommunista, zsidó pribékje!!!!

Minden faszkalapból kormánybiztos lesz? Senki seggnyalót nem hagyunk az út szélén! Csak a Magyar emberek javát!

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X