160 milliós támogatást szerzett az iskolának, mégis eltávolították

2

December elején egyik napról a másikra távolították el a somlóvásárhelyi iskola igazgatóját, pedig az intézményt tíz éve vezető pedagógus három uniós pályázaton összesen 160 millió forintnyi támogatást nyert az iskolának.

Forrás: Wikipedia

Somlóvásárhely szülői közössége még decemberben kért segítséget az emberierőforrás-minisztertől: 160-an írták alá a Balog Zoltánnak küldött levelet, miután kiderült, hogy a pápai tankerület vezetője egyik napról a másikra eltávolította az igazgatót. A négydiplomás Martonné Vathy Hedvig több mint harminc éve dolgozott a somlóvásárhelyi iskolában, és tíz éve vezette az intézményt - írja a 24.hu.

hirdetés
hirdetés

Az iskola ismert szakmai körökben pedagógiai innovációi miatt, ráadásul tavaly egy pályázatíró cég segítségével három EFOP-pályázaton is indultak: iskolarádiót és iskolaújságot szerettek volna, de ökokert létesítése, szakkörök, és különféle iskolai klubrendezvények is szerepeltek a tervekben.

A 24.hu azt írja, az iskola összesen 160 millió forintot nyert, ám abból egyetlen fillért sem láthattak, ráadásul az eredményhirdetés után két hónappal a pápai tankerület igazgatója, Egyházi Andrea magához rendelte az igazgatónőt, több órán át faggatta a megírt anyagok körülményeiről.

A hírek szerint Martonné telefonját és a táskáját kitetették, nehogy hangfelvételt készítsen, és kolléganőjét, a szintén Pápára rendelt igazgatóhelyettest sem engedték be a megbeszélésre. A tankerületi vezető a külsős pályázatíró cég bevonását kifogásolta, és azt vetette az igazgatónő szemére, hogy az iskola nem indulhatott volna a két nagyobb pályázaton egyszerre, mert az egyik tenderkiírásában egy később megjelent módosítás ezt elvileg kizárta. Pedig uniós pályázatot csak tankerületi engedéllyel adhatnak be az iskolák, vagyis Egyházi Andreának is alá kellett írnia a dokumentumokat.

Az iskolában ezt követően zárt tárgyalást rendeltek el, majd Martonné néhány óra múlva aláírta a lemondó, valamint az áthelyezéséről szóló nyilatkozatát. Egy pápai általános iskola alsó tagozatában helyezték el, ahol a nap végén idegösszeomlást kapott a történtek miatt.

Az iskolába még aznap megérkezett az egyik szomszédos falu, Nagyalásony iskolájának tanítónője, Egyházi Andrea őt szemelte ki az eltávolított igazgató utódjának.

A tankerület igazgatója rendkívüli tantesületi értekezletet hívott össze, a 24.hu szerint ott azt mondta, hogy az addigi igazgató kérte a felmentését és áthelyezését, de a tankerült beavatkozásának egy másik következménye is lett a portál szerint: az iskolától elvették az egyik legnagyobb összegű, 75 milliós pályázatot, amit átcsoportosítottak abba az iskolába, ahonnan az új intézményvezető érkezett.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (2)

AnonIren

A klik és a kormánytól tanult módszere a kint lerakatott táska, nehogy bizonyíték legyen a zsarolásra, fenyegetésre, stb. Hogy mi játszódott le, azt nem lehet tudni, de saját tapasztalatom az, hogy nem szép diskurzus volt. A kliknél előszeretettel fenyegetnek, zsarolnak és az egyik bevett mondat az, hogy "aki távozni akar, arra felsegítik a kabátot". Van egy 30 éves tapasztalattal rendelkező tanár, aki mellesleg 4 diplomás, sikeres igazgató, a kollégák, szülők kedvelik, támogatják, aklik pedig valami indokkal kicsinálja és alsós tagozatos tanárt csinál belőle. Komoly, nemzetközi cégeknél, az ilyen sikeres embereket kiemelik, megdicsérik, a kliknél kicsinálják. Tipikus magyar mentalitás. Félnek, rettegnek a klik vezetői is, erről árulkodik a táska és telefon "kizárása" a megbeszélésről. Bevett szokás, hogy csapatostul ülnek az "áldozattal" szemben és ez is a félelem jele. Az pedig törvénytelen, hogy egy elnyert pályázati támogatást máshol használnak fel. Az ilyen pályázatoknál konkrétan meg van határozva, hogy hol lehet felhasználni a támogatást, a klik törvénytelen módszerekkel nem használhatja fel máshol. Nagyon sajnálom az iskolát és az iskola valamennyi dolgozóját és a gyerekeket is, hiszen egy tapasztalt kollégájukat és vezetőjüket vesztették el. A klik kiszolgálja a Palkovics és Rétvári féle érdekeket, amiknek az alapja ismert. Ha a mai viszonyok között valaki külföldre viszi a gyerekét már a középfokú tanulmányai idejére is, akkor nem szabad csodálkozni, minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Ha pedig a rendszer, vagy annak a kiszolgálója a klik is árt egy iskolának és így árt a gyerekeknek, akkor minden szülő felháborodása jogos. Abban bízom, hogy a klik által is előszeretettel alkalmazott megfélemlítés, zsarolás, fenyegetés egyszer meg fog szűnni. Az biztos, hogy amikor nem találnak megfelelő számú és megfelelő minőségű munkavállalót, az ennek a "hírnévnek" is következménye. Megnyugtatom a kliket, lesz ez még rosszabb is. A szülőket pedig arra bíztatom, hogy ha jót akarnak a gyerekeiknek, akkor keressenek alternatív képzési lehetőséget itthon, vagy külföldön. Amíg ez az állapot a magyar oktatásban és a kliknél nem változik, addig ártanak a gyerekeknek, ha ezt a rendszert "használják". Nem szeretném, ha olyan iskola is magára venné az általánosságban megfogalmazott cikkemet, akire ez nem illik. Vannak kivételek, én is ismerek ilyen iskolát (sajnos nagyon keveset), de a viszonyokra, a problémákra, az alulfinanszírozottságra, a munkahelyi feltételekre, a klik féle követelményekre igaz az általánosítás. A központ vízfej elvárásaira, a hülyeségeire pedig ez is egy kitűnő példa.

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X