Megtalálták a dühöngőnek kialakított szobát a kecskeméti iskolában

Hiába cáfolta annak létezését korábban az intézmény, megtalálta a rendőrség azt a szobát február 10-én, ahová a kecskeméti Juhar utcai speciális iskolában a sajátos nevelési igényű gyerekeket zárták - írja a Népszabadság. A pedagógusok állítják: a zárt szoba nem ártott a gyerekeknek, viselkedésüket ugyanis kamerán keresztül figyelték.

  • Edupress
Korábban egy földszinti helyiséget mutatott meg az iskola vezetője a televíziós kameráknak, február 10-én azonban a rendőrség rátalált az említett szobára. Egy autista gyermek anyukája azért vitte el az intézményből gyermekét, mert ő többször a szobába vizelt a hosszabb idejű bezárás miatt. A tanárok azzal nyugtatták: a zárt szoba nem árt a gyereknek, viselkedését ugyanis kamerán keresztül figyelik.

Külön nyomozócsoport alakult a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy fényt derítsen az ügyre, melyre egy magánszemély feljelentése alapján figyeltek fel. Azóta megkezdődtek a kihallgatások és házkutatást is tartottak az iskolában. A Népszabadság információi szerint egy körömmel vésett "börtön" feliratot, illetve kaparás nyomait is találták a szobában. A rendőrség kiskorúak veszélyeztetésének büntette, illetve személyi szabadság megsértése ügyében nyomoz.

edupress
Hozzászólások
@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu