Így változik a következő tanév rendje: a Tanítanék több javaslatát is megfogadta a minisztérium

Június 15-én zárta volna le a tanévet a Tanítanék, és a kötelező hétvégi ledolgozást is eltörölte volna. Ezeket nem fogadták el, három másik javaslatuk viszont bekerült a következő tanév szabályozásába.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, több ponton is változtatott volna a 2026/2027-es tanév rendjén a Tanítanék Mozgalom. A szervezet a rendelettervezet társadalmi egyeztetése során többek között azt javasolta, hogy a nyári hőség miatt egy héttel korábban érjen véget a tanév, az írásbeli érettségik alatt ne legyen kötelező a digitális munkarend, az iskolák pedig nagyobb szabadságot kapjanak a témahetek és témanapok megszervezésében.

A Tanítanék a szakképzési tanév rendjét is véleményezte, és többek között azt kezdeményezte, hogy a köznevelés és a szakképzés tanévét a jövőben egységes rendelet szabályozza.

A szervezet most Facebook-bejegyzésében összegezte, mi lett a minisztériumnak korábban benyújtott javaslatai sorsa: a hat kezdeményezésükből hármat megfogadott a tárca, három viszont nem valósult meg a következő tanév szabályozásában.

Nem lesz kötelező a digitális munkarend az írásbeli érettségik alatt

Az egyik javaslat az írásbeli érettségik időszakát érintette. A Tanítanék korábban azt kezdeményezte, hogy az érettségik idején ne legyen kötelező a digitális munkarend, hanem az intézmények dönthessenek erről a helyi körülmények alapján – a szervezet mostani összesítése szerint ezt a javaslatukat a minisztérium megfogadta.

A témahetek és témanapok megszervezése is rugalmasabbá vált. Ezek időpontját az iskolák jobban hozzáigazíthatják saját munkatervükhöz, pedagógiai programjukhoz és hagyományaikhoz.

A harmadik megvalósult javaslat a köznevelés és a szakképzés tanévének szabályozását érinti – a Tanítanék korábban azt kérte, hogy a két terület tanévét egységes rendeletben szabályozzák, ezt pedig a minisztérium elfogadta. „Ez erősíti az oktatási rendszer egységét és átláthatóságát, és azt mutatja, hogy a szakképzés az oktatási rendszer egyenrangú és szerves része” – írta a szervezet.

Nem ér véget korábban a tanév

Nem járt viszont sikerrel a Tanítanék azon kezdeményezése, hogy egy héttel korábban, de legalább június 15-én érjen véget a tanév. A mozgalom ezt azzal indokolta, hogy az egyre nagyobb nyári hőségben a kevéssé klimatizált intézményekben egyre nehezebb érdemi pedagógiai munkát végezni. A tervezet szerint a 2026/2027-es tanév utolsó tanítási napja június 18-a, péntek lesz. A szakképző intézményekben az utolsó tanítási nap 2027. június 15. (kedd) lesz. 

Nem valósult meg az a javaslatuk sem, hogy az intézmények saját döntésük alapján a tanév első vagy utolsó napját tanítás nélküli munkanappá tehessék, és például közösségi programokat szervezhessenek helyette.

A szombati tanításon is változtattak volna

A Tanítanék azt is kezdeményezte, hogy az áthelyezett munkanapokat ne kelljen kötelezően hétvégén ledolgozni az iskolákban, miközben a kisebb diákok felügyeletét továbbra is biztosítanák. Mint írták, ez a javaslatuk sem valósult meg.

A szervezet szerint érdemes lenne a későbbiekben olyan megoldást találni, amely az iskolák és a családok számára egyaránt működőképes, és ennek során más európai országok gyakorlatát is megvizsgálni.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.