Diákélet: félelem, drogok és alkohol

Egy felmérés szerint a diákok 48%-át éri szóbeli, vagy pszichés erőszak az iskolában. Az adatokból az is kiderült, hogy több ezer fiatal használ drogot, vagy fogyaszt alkoholt – sokan közülük mindössze tíz évesek.

  • Eduline

A diákok nagy része nem érzi magát biztonságban - az iskolában. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekek egyre nagyobb tömege védtelen a káros behatásokkal szemben. A szakértők szerint ijesztő, hogy a diákok felét valamilyen formában nap mint nap erőszak éri az iskolában is. A felmérés készítői 150 ezer, 10 és 15 év közötti diákot kérdeztek meg Angliában. A kutatók vizsgálták a szexhez, a drogokhoz és az alkoholhoz fűződő viszonyukat, a vizsgán nyújtott teljesítményüket, az iskolai életüket, és az egészségüket. Az eredmény lehangoló. A gyerekek majdnem fele bizonytalan és félelmekkel küzd. A legtöbben, 49%-uk a jövőjükkel kapcsolatban aggódnak a leginkább. 2007-ben még csupán 30%-a válaszolt így.

Valószínűleg ennek köszönhetően a felmérésben részt vevő fiatalok majdnem 11%-a fogyasztott drogot vagy alkoholt az elmúlt 12 hónapban.

A szakértők szerint a kutatások eredményei ijesztőek, és mihamarabb lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a problémát megoldják. Véleményük szerint nagyon fontos lenne erősíteni a családokat, megfelelő iskolai képzést nyújtani, és sokkal szigorúbb fegyelmet tartani, az alkohol és drogok terén pedig zéró toleranciára lenne szükség.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.