Szabó Fruzsina
Szabó Fruzsina

Örökre megváltoztatja a ma ismert oktatási rendszert? Hatékonyabbá és olcsóbbá teszi az egyetemi előadásokat? Sőt akár az is elképzelhető, hogy néhány évtizeden belül létbizonytalanságba sodorja a hagyományos intézményeket? Mi vár a felsőoktatásra, ha a virtuális valóság végérvényesen beköltözik az előadótermekbe? A Campus Plusz 2017 cikke.

Amint elkezdődik az előadás, az egyetemisták egy gyilkosság helyszínén találják magukat. Körbejárják az épületet, nyomokat és bizonyítékokat elemeznek, összefüggéseket keresnek, kihallgatják a gyanúsítottat, így próbálják eldönteni, önvédelemből vagy szándékosan ölte-e meg az áldozatot − ilyen módszerrel készülnek a londoni Westminster Egyetem jogászhallgatói a büntetőjogi esetekre, mióta az intézmény elindította kísérleti programját. Az oktatók sajátos módszerrel motiválják húszas éveikben járó, vagyis gyerekkoruk óta tabletet, okostelefont, játékkonzolt használó tanítványaikat: az órákon nem csak tankönyvekben szereplő bűncselekményeket elemeznek, egy krimibe illő történetet a virtuális valóságba ültettek át. A játékot − amelybe a hallgatók egy virtuálisvalóság-szemüveg segítségével kapcsolódhatnak be − csak azok nyerhetik meg, akik jól alkalmazzák jogi tudásukat és azokat a készségeket, amelyekre szükségük lesz jogászként.

©

2016-ra a virtuális valóság (VR) tényleg valósággá vált − vont le merész következtetést több amerikai lap tavaly év végén abból, hogy a gyártók végre tényleg megfizethető árú VR-szemüvegeket kezdtek piacra dobni. Egy használt laptop áráért bárki kipróbálhatja, milyen a virtuális valóságban barangolni, de azok is viszonylag nagy kínálatból választhatnak eszközt, akik ennél jóval kisebb összeget vagy éppen sokkal több pénzt hajlandóak költeni a VR-élményre. Nem véletlen, hogy a vezető amerikai és brit felsőoktatási intézmények évek óta azt vizsgálják, hogyan tudják oktatásra használni a virtuális környezetet, az eddigi tapasztalatok alapján több fejlesztő egészen bátor kijelentéseket tett. Bob Berry, az Envelop nevű, VR-megoldásokat fejlesztő vállalat alapítója például egyenesen úgy fogalmazott: a virtuális valóság örökre megváltoztatja az oktatási rendszert. „El tudjuk képzelni, milyen világtörténelmet tanítani a diákoknak úgy, hogy ők közben átélhetik az eseményeket?” − tette fel a kérdést.

Sci-fi a tanteremben

Több egyetemen már tudják, milyen. Bár a VR-eszközök használatában a katonai, a mérnöki és a pilótaképző intézmények voltak az úttörők, ma már bölcsészettudományi előadásokon is elő-előkerülnek VR-sisakok és -szemüvegek. A Lithodomos VR nevű ausztráliai startup például a virtuális valóságban rekonstruál több ókori várost, így bárki bejárhatja például a kétezer évvel ezelőtti Jeruzsálemet. Mivel az ókori települést tudományos igényességgel, régészeti leletek és geológiai kutatások alapján „építették újjá”, az alkalmazást nemcsak ismeretterjesztésre lehet használni, hanem történész- és régészhallgatók oktatására is. A díjnyertes Felix&Paul Studios Nomads nevű alkalmazása ezzel ellentétben elsősorban a kulturális antropológusok képzését segíti − a hallgatók egy VR-szemüveg segítségével „beülhetnek” például a borneói sama-bajau népcsoport egyik csónakjába, bemehetnek a mongol nomád pásztorok jurtájába, vagy körülnézhetnek Kenyában, egy maszáj család kunyhójában. De készült már VR-tananyag a második világháborúról − a hallgatók átélhetik, milyen a harctéren állni, közelről megnézhetik a korszakra jellemző fegyvereket, végigsétálhatnak a lebombázott városokon −, sőt egy VR-szemüveg segítségével az ókori Rómáról tanulók azt is kipróbálhatják, milyen volt gladiátorként harcolni egy hatalmas arénában.

Néhány évtizeden belül az összes egyetem megszűnik? Vagy mégsem?

Van, aki szerint néhány évtizeden belül az összes megszűnik. Mások azt állítják, a legjobbak száz év múlva is működni fognak, a szakmai kapcsolatokért és a jól használható tudásért akkor is hajlandók lesznek fizetni az emberek. És persze olyan kutatók is akadnak, akik szerint minden marad a régiben. Milyen jövő vár az egyetemekre?

Az orvosi egyetemeken is hamar ráéreztek, hogyan szabhatják újra a drága, komoly infrastruktúrát igénylő képzést az új technológiával. A kaliforniai Western University of Health Sciences például már évekkel ezelőtt létrehozott egy oktatóközpontot, ahol a hallgatók különböző VR-eszközöket használva tanulhatnak anatómiát, élettant és más tantárgyakat − szó szerint darabjaira szedhetnek egy emberi testet, tannulmányozhatják a szerveket, az ér- vagy az idegrendszert. Több vezető egyetem, például a Stanford, a Johns Hopkins vagy a Harvard a rezidensképzés nagy kérdését − hogyan szerezhetnek gyakorlatot különböző műtétek végzésében a leendő orvosok úgy, hogy közben a betegek felépülése se forogjon kockán − is hasonló eszközökkel próbálja megválaszolni. Ezek az intézmények a népszerű, világszerte másfél millió felhasználóval rendelkező TouchSurgery nevű appot használják, amely ma már VR-eszközökkel is kompatibilis: a rezidensek több mint ötven különböző beavatkozást végezhetnek el virtuális környezetben.

Tanulnak. De eleget?

A VR-tananyagok izgalmassá teszik a tankönyvszagú előadásokat, az viszont nagy kérdés, vajon így hatékonyabb-e az oktatás. „Képzelj el egy világot, ahol az egyetemisták és a diákok majdnem mindenre emlékeznek, amit megtanultak. Ez a célunk” − fogalmazta meg nagyratörő terveit a VR-tananyagokat gyártó Unimersiv nevű amerikai cég, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Edgar Dale, az audiovizuális oktatás szakértője tulajdonképpen már évtizedekkel az első VR-szemüveg piacra dobása előtt bebizonyította: így lehet a leghatékonyabban tanulni. A negyvenes években kidolgozott, azóta kiegészített és többször megkérdőjelezett Dale-féle elmélet szerint egy átlagos ember az olvasott vagy hallott információknak mindössze 10-20 százalékát jegyzi meg, míg a legeredményesebb tanulási módszer, ha az elsajátítandó ismereteket alkalmazni kezdi, például a leendő járműmérnökök autókat szednek szét és raknak össze, az orvostanhallgatók műtéteket végeznek. Mindezt persze ma már a virtuális valóságban.

Hét fiatal magyar tehetség, akik lenyűgözték a világot

Hét fiatal tehetség, akik mind azt vallják: jókor jó emberekkel találkoztak, ennek köszönhetik sikereiket. A Campus Plusz 2017 cikke. Van közöttük olyan, aki 15 évesen gondolt egyet, és − bár akkor még a DNS-ről sem tanult biológiaórán − bekéredzkedett egy őssejtlaboratóriumba, hogy saját kutatásokat végezhessen.

Mindenesetre az elmúlt évek kutatási eredményei biztatók. 2014-ben egy kutatócsoport a Stanford és egy dán egyetem 160 hallgatóján tesztelte a „VR-tanulás” hatékonyságát: a csoport egyik fele hagyományos eszközökkel, másik fele a Labster nevű virtuális laborban készült fel egy tesztre, amelyen egyértelműen a tanuláshoz VR-eszközöket használó egyetemisták teljesítettek jobban, 86 százalékuk pedig sokkal motiváltabbnak érezte magát, mint más előadásokon vagy szemináriumokon. „Hallgatók meglepetten, sőt kissé zavartan azt szokták mondani nekem: éppen most töltöttem el két órát ebben a virtuális laborban, és egyszer sem néztem rá a Facebookra” − számolt be tapasztalatairól nem kis derültséget keltve Michael Bodekaer, a Labster egyik alapítója egy 2016-os TED-konferencián. Ez pedig önmagában nagy eredmény, a felsőoktatás egyik rákfenéje ugyanis − panaszkodnak világszerte egyetemi oktatók − a motiválatlanság, ahogy Bodekaer fogalmazott, „a világ egyetemei tele vannak unott, motiválatlan hallgatókkal, akik sokszor azt sem tudják, miért vettek fel egy adott szakot”.

Pénz, pénz, pénz

A VR-eszközök használata hosszú távon persze nemcsak hatékonyabbá, hanem olcsóbbá is teheti a felsőoktatást. „Az okostelefonomat éppen most alakítottam át egy több millió dolláros laboratóriummá” − emelte fel telefonját TED-előadásán a Labster alapítója, utalva arra, hogy egy virtuális labort jóval olcsóbban lehet létrehozni, mint egy valódit felszerelni a legújabb (és méregdrága) eszközökkel, ez pedig a költségvetési megszorításoktól szenvedő egyetemek vezetői számára kétségtelenül vonzó alternatíva lehet. Persze − bár erről az eszközöket gyártó cégek vezetői szemérmesen hallgatnak − ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmények hosszú távon sokat spóroljanak, komoly befektetés kell. A több tízezer hallgatót oktató egyetemeknek több milliárdot kellene VR-eszközök beszerzésére, tananyagok fejlesztésére és persze a tanári gárda képzésére költeniük, ennek tükrében aligha meglepő, hogy Magyarország egyetemei nem tartoznak az úttörők közé, bár egy-két felsőoktatási intézményben már használnak ilyen eszközöket. A Pécsi Tudományegyetem műszaki karán például 3D-s virtuális oktatólabor működik, de a Semmelweis Egyetemen is foglalkoznak a technológiával.

A pénzkérdés ellenére néhány szakember egészen merész kérdéssel rukkolt elő az elmúlt években: elképzelhető, hogy néhány évtizeden belül komplett egyetemek működnek majd a virtuális térben, megkérdőjelezve a hagyományos felsőoktatás létjogosultságát? A neves brit felsőoktatási szaklap, a Times Higher Education gyorsan nyugalomra intette a „tantermi sci-fit” vizionálókat, leszögezve: a hallgatók nem csupán tanulnak az egyetemeken, hanem szakmai kapcsolatokat építenek és megtapasztalják az „egyetemista életérzést” − ezeket pedig sem az ingyenes, online kurzusok, sem a virtuális egyetemek nem tudják nekik megadni.