Végzős középiskolásoknak indítottak ösztöndíjprogramot, már lehet jelentkezni

Új ösztöndíjprogramot hirdettek végzős középiskolások számára, annak érdekében, hogy segítsék az átmeneti időszakot a középfokú- és felsőoktatás között. Akár (egyszeri) százezer forint támogatást is lehet nyerni.

  • Eduline
pixabay

SZTE START néven új ösztöndíjprogramot indított a Szegedi Tudományegyetem, mellyel azokat a tehetséges, végzős középiskolai diákokat kívánják támogatni, akik idén első helyen jelentkeztek az egyetem valamelyik képzésére, és természetesen oda felvételt is nyernek.

A program célja, hogy a diákok számára segítse az átmenetet a középfokú- és felsőoktatás között. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, a legjobb pályázók akár százezer forint egyszeri támogatásban részesülhetnek.

A jelentkezési határidő: 2018. július 11.

Az ösztöndíj összege személyenként minimum 50.000, maximum 100.000 forint, amelyet várhatóan több száz középiskolás diák nyer el. Az odaítélt ösztöndíjat – a SZTE-re történt beiratkozás után – az Egyetem egy összegben folyósítja.

Az ösztöndíj odaítélésénél az SZTE az alábbi szempontokat veszi figyelembe: tanulmányi átlag, érettségi eredmény, nyelvismeret, szakmai versenyeken nyújtott teljesítmény.

Ti is egyetemisták vagytok? Akkor már erre az ösztöndíjra is pályázhattok

A kiemelkedő teljesítményű hallgatók tíz hónapon keresztül havi 40 ezer forintos juttatást kaphatnak, ha elnyerik a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat. Sok helyen megkezdődött a jelentkezés a 2018/19 tanévre, ugyanis számos egyetem közzétette már a pályázati felhívást.

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.