Az SZTE megerősítette: tilos lesz az alkoholfogyasztás az egyetem kollégiumaiban

A Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) többek között ezzel az intézkedéssel is az a célja, hogy csökkentse a járványügyi kockázatot, és megóvja a kollégiumba költöző hallgatók egészségét.

  • Eduline

Korábban írtunk róla, hogy a hétvégén szárnyra kapott a hír a közösségi oldalakon, miszerint az SZTE vezetői megtiltanák az alkoholfogyasztást a kollégiumok területén. A hírek szerint a döntésről az egyetem körlevélben tájékoztatta a hallgatókat, amiben azt is leírják, hogy az intézkedést megszegőkkel szemben fegyelmi eljárást kezdeményeznek.

Megkeresésünkre az SZTE azt írta: az egyetem legfőbb célja, hogy megakadályozza a koronavírus-járvány terjedését és a gócpontok kialakulását. Ennek érdekében számos intézkedést vezettek be az egyetemi kollégiumok területein is.

A levélben az óvintézkedéseket, amelyek között az is szerepel, hogy "a kollégium területén az alkoholfogyasztás tilos".  De a pontok között van olyan is, amelyik a konyhák használatára vonatkozik. Ez kiköti, hogy a helyiségben egydiejűleg maximum annyi kollégista tartózkodhat majd, amennyi tűzhely van ott.

Arról, hogy milyen további intézkedésre kell számítaniuk a Szegedi Tudományegyetem kolisainak, itt írtunk korábban.

Egyetlen pozitív teszt után hazaküldték a szerb egyetemistát Szegedről

A Szerbiából származó lány azt állítja, hogy a Szegedi Tudományegyetem -, amelyre két év után sikerült felvételt nyernie - megcsináltatott vele egy koronavírus-tesztet, ami pozitív lett. Ezt követően egyből hazaküldték a kollégiumból, ahová előtte pár napja költözhetett be.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.