Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több száz jelentkezés érkezett rájuk

A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.

Megírtuk, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb felmérése szerint amely a 2022/2023-as tanévben végzetteket is vizsgálta – melyik tíz alapszakos diplomával lehetett átlagosan bruttóban a legkevesebbet keresni 2024-ben. Most megnéztük, hány jelentkezés érkezett alapképzésben ezekre a szakokra.

A legalacsonyabb átlagfizetéssel rendelkező szak, a zenekultúra esetében a pályakezdők bruttó 275 ezer forint körül keresnek. Ennek ellenére idén 144 jelentkezés, közülük 48 első helyes érkezett.

Az animáció szak sem tartozik a jól fizetők közé, mégis 477 jelentkezés volt, ebből 261 első helyes. A kezdőfizetés itt nagyjából bruttó 298 ezer forint.

A táncos és próbavezető képzés – amelybe a klasszikus balett, néptánc, moderntánc, színházi tánc és társastánc is beletartozik – szintén sokakat vonz: 507 jelentkezés, ebből 255 első helyes, miközben a kezdőfizetés 317 ezer forint körül alakul.

A kreatív területeknél nem a pénz a döntő

A lista további szereplőinél is hasonló tendencia látszik: az alacsonyabb fizetés ellenére stabil az érdeklődés.

  • Építőművészet: 522 jelentkezés (177 első helyes), kb. 324 ezer Ft
  • Képi ábrázolás: 485 jelentkezés (171 első helyes), kb. 339 ezer Ft
  • Média design: 318 jelentkezés (106 első helyes), kb. 363 ezer Ft
  • Fotográfia: 384 jelentkezés (162 első helyes), kb. 366 ezer Ft

Ezeknél a szakoknál a kezdőbérek jellemzően 320-370 ezer forint között alakulnak.

A listából látványosan kiemelkedik a mozgókép képzés, amelyhez olyan szakirányok tartoznak, mint a film- és televíziórendezés, operatőr, filmvágás vagy gyártásszervezés.

  • 1592 jelentkezés összesen
  • ebből 605 első helyes

Ez a legnépszerűbb szak a listán, miközben a kezdőfizetés itt is csak kb. 340 ezer forint.

A mozgókép és médiaismeret szakra is sok jelentkezés érkezett: 497 összesen, közülük 146 első helyes.

A kakukktojás a repülőmérnök

A legrosszabbul fizető alapszakok között szerepel a repülőmérnöki szak is. Bár itt a kezdőfizetés már magasabb, körülbelül 370 ezer forint, a jelentkezések száma alacsonyabb: 264 jelentkezés összesen, ebből 124 első helyes.

Pályakezdőként bruttó egymillió forintos fizetés? Ezekkel a képzésekkel kereshetnek most a legjobban a friss diplomások

Továbbra is az államtudományi képzések viszik a prímet, ha a pályakezdő diplomások fizetését nézzük – derül ki a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb adataiból. Ugyanakkor nem csak ezen a területen lehet kimagasló kezdőbérre számítani: egyes műszaki és informatikai szakokon végzettek bruttó átlagkeresete is megközelíti az államtudományi diplomákhoz kapcsolódó fizetéseket.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.