Zseniális ötlettel rukkolt elő a BME, ebből a szobából kell kijutni

1

Ennél menőbb dolgot még nem láttunk magyar egyetemen.

Forrás: Wikipédia

Az „R” épület földszintjének rövid folyosóján kialakított szabadulószobába érkezve a munkahelyen is előforduló, de a valósághoz képest eltúlzott munkahelyi szituációkban és konfliktushelyzetekben találják magukat a jelentkezők. A kijutáshoz különféle feladatokat kell végrehajtaniuk - írja honlapján az egyetem.

hirdetés
hirdetés

A kezdeményezés célja, hogy számos készséget felélesszen a tréning során. A kommunikáció, a konfliktus- és stresszkezelés, az időgazdálkodás, valamint a problémamegoldás mind olyan képességek, amelyek gyakorlásában segíthet a szabadulószoba.

A jelentkezők 6-8 fős csapatokban próbálhatják ki a szabadulószobábát, ahol körülbelül 60 perc áll rendelkezésükre a rejtvény megoldásához. A játék ún. „passzív szereplője” a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) tanácsadó munkatársa, pszichológusa megfigyelőként van jelen: nyomon követi a hallgatók viselkedését, döntéseiket, reakcióikat és egymáshoz való viszonyukat.

A foglalkozást egyetemi kartól és szaktól függetlenül azoknak a hallgatóknak ajánlják, akik a munkaerőpiacra történő kilépés előtt szeretnének alaposabban felkészülni életük meghatározó, új szakaszára. 

Zseniális videó: mit csinál egy csapat BME-s, ha előadás közben elmegy az áram?

Mit csinál egy előadóteremnyi BME-s hallgató, ha óra közben elmegy az áram? Előveszi a telefonját, és azzal világít. És mit csinál a BME-s oktató? Folytatja az órát, mintha mi sem történt volna. A következő videót a Budavári Schönherz Stúdió tette közzé Facebook-oldalán, érdemes megnézni: Egy évvel ezelőtt az ELTE-n történt hasonló, a hallgatók ott is a telefonjukkal mentették meg az előadást.

hirdetés

Hozzászólások (1)

Toller Béla

Lényegében lehoztak egy modellt az emeletről, a tanszékek valamelyikéről !

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X