Kitüntetés kapott az UNESCO-tól az egyik magyar egyetemváros

Első magyar városként nyerte el Pécs a Tanuló Város díjat, mellyel azokat ismerik el, ahol kimagasló és „kézzel fogható” a fejlődés az oktatás és az élethosszig tartó tanulás területein.

Forrás: pte.hu

Az UNESCO csütörtöki közleménye alapján a nemzetközi zsűri Pécs városát tüntette ki a 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” címmel. Indoklásként hangsúlyozza, hogy a város létrehozott egy olyan platformot, amely elősegítheti és jelentősen hozzájárulhat a további fejlesztésekhez az oktatás, tanulás területén. - írja a Pécsi Tudományegyetem közleménye.

hirdetés
hirdetés

Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város, és ezt immár az UNESCO is elismerte, melyre valamennyi pécsi polgár büszke lehet. A Város és az Egyetem együttműködésben jó példaként vonultathatja fel a Pécsi Tanuló Város – Régió Fórum kezdeményezést is, mely szintén a partnerség-alapú tanulási innováció modellje. Ennek egy jelentős és a lakosság számára is jól érzékelhető megnyilvánulása lesz az idei Pécsi Napok keretében az ún. Tanuló Fesztivál.

- mondta Páva Zsolt polgármester. Hozzátette, hogy a díj elnyerésével folytatni kívánják azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, mely jelzi, hogy a soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó település a tanulás vonzó helye kíván lenni és maradni, a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység. Abban is bíznak, hogy az elismerés hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, továbbá a Városnak a Zöld Főváros címért benyújtandó pályázata sikeres megvalósításához.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora szintén örömének adott hangot: „Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy éppen abban az évben, amikor a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulóját, jubileumát ünnepeljük, akkor nyerte el Pécs a „Tanuló Város” címet. Azt gondolom, hogy az egyetem egyre növekvő számú külföldi hallgatóival, magas színvonalú oktatásával és értékes diplomájával méltó alapja, bázisa lehet ennek a területnek, és mindent megteszünk azért, hogy a Modern Városok Program keretében megvalósítandó egyetemi fejlesztésekkel még magasabbra helyezzük magunk számára az átugrandó lécet.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Ötletes program indul a pécsi felvételizőknek: középiskolásként is lehet egyetemi jegyet szerezni

Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (PTE-BTK) februárban induló, országosan egyedülálló kezdeményezés keretében A kar által kínált szakok iránt érdeklődő középiskolások számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül szerezhessenek tapasztalatot az egyetemi oktatásról - írka a PTE BTK pénteki közleménye.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X