Egyetemisták demonstrálnak a romos épületük miatt

Repedezett falak és omló vakolat, hiányos padló fogadja nap mint nap a szegedi egyetem bölcsészeit, az épület egyes részei veszélyessé váltak.

Forrás: Petőfi Petíció - aláírásgyűjtés/Facebook

A Szegedi Tudományegyetem bölcsész hallgatói aláírásgyűjtésbe folytatnak, hogy elérjék a szegedi Petőfi utca négy szintes épület felújítását, a kezdeményezés a hallgatói önkormányzathoz köthető. Az épület penészedő, omladozó falai között naponta több száz hallgató tanul, a 70-es években épült intézmény rendkívül lehasznált állapotban van. Helyenként a padló olyan szinten elkopott, hogy már a beton aljzat látszik, a lift (nem)működését kollégánk is tapasztalta, aki hiába igyekezett a negyedik emeletre, a kabin a másodikon állt meg.

hirdetés
hirdetés

A hallgatói önkormányzat szerint jogos elvárás, hogy az egyetem második legnagyobb hallgatói létszámú kara jobbat érdemel. Levelet írtak ezért a rektornak, melyben felsorolták az összes problémát, amennyiben nem történik érdemi változás, március 1-én figyelemfelhívó demonstrációt is tartanak az épület mellett - írja a Délmagyar. Az épület mellett egy kordon is volt omlásveszély miatt, ezt eltávolították a napokban.

Az egyetemnek azonban nincs pénze az épület felújítására. Szajbély Mihály dékán elmondta a szegedi portálnak, hogy ismerik a problémát és már évek óta érvényes építési engedélyük is van, azonban a 285 millió forintra becsült külső-belső felújításra csak pályázati forrásból tudnak pénzt előteremteni. Ilyen pályázati lehetősége azonban nem volt még az egyetemnek, így addig minden bizonnyal várniuk kell a felújítással.

(x)

A nyelvvizsga, ahol nem változnak a követelmények

Ősszel több nyelvvizsgarendszer is a hazai és a nemzetközi elvárásokhoz igazította feladatait. Létezik azonban olyan nyelvvizsga…  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X