szerző:
Eduline

A 15 és 24 év közötti diákok fele, körülbelül 180 ezer fiatal dolgozik vagy munkát vállal még az idén a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint.

©

Az MTI-vel hétfőn ismertetett összesítés alapján a tagszervezetek diákjai az idei első nyolc hónapban 25 milliárd forint, a tavalyi azonos időszakban 15 milliárd forint bevételt termeltek. A szövetségnél évek óta egyre többen dolgoznak, a munkalehetőségek iránt a nyári hónapokban idén is megugrott az érdeklődés - tették hozzá. 

Az eredmények alapján az érdekképviselet úgy látja, hogy a diákszövetkezetek sikeresen kapcsolják össze a diákok igényeit a munkáltatók ajánlataival. A diákmunka értékét és jelentőségét a munkaerőpiac szereplői is elismerik - olvasható a közleményben.

A diákok és a cégek is jól járnak a diákmunkával - de ezeket a szabályokat be kell tartani

Win-win szituáció - így nevezte az Eduline-nak több hallgató a diákmunkát, azzal ugyanis mind a pénzhiánnyal küzdő egyetemisták, mind a cégek jól járnak. Ám az alapvető foglalkoztatási szabályokat akkor is be kell tartani, ha valaki diákokat alkalmaz. De milyen szabályokról van szó? Utánajártunk.