szerző:
MTI

Csökkent a kivándorlást tervező egészségügyi dolgozók száma az év első három hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz képest - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

©

A lap az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal idei első összesítésére hivatkozva azt írta: március végéig 477-en kérték ki hatósági bizonyítványukat, szemben a 2013-ban regisztrált 495-tel. Az orvosok körében ötszázalékos csökkenésről tanúskodnak az adatok. Míg 2013-ban 260-an igényelték a külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumot, idén már csak 246-an. 

Az ápolóknál még ennél is látványosabb, mintegy 11 százalékos a visszaesés: az első negyedévben 149-ről 133-ra csökkent a bizonyítványt kikérő szakdolgozók száma. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a lapnak hangsúlyozta: mostanra lett meg az ágazatban végrehajtott intézkedések eredménye.