Idén is lesz Állatkertek Éjszakája, mutatjuk a résztvevő állatkerteket

Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal már tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 25-én, pénteken kerül sor, mutatjuk a helyszíneket.

Forrás: zoobudapest.com

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először, akkor országszerte nyolc helyszínen várták színes programokkal az érdeklődőket.

hirdetés
hirdetés

Augusztus utolsó péntekének estéje (amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja) idén augusztus 25-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén összesen tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők:

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai jellemzően este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés este 11 óráig lehetséges. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépőjegyet lehet majd váltani, míg a főváros térségében működő bemutatóhelyek mind a három helyszínre, a Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és a Tropicariumba egyaránt érvényes, kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

Budakeszin:                      a Budakeszi Vadaspark

Budapesten:                       a Fővárosi Állat- és Növénykert és

                                            a Tropicarium (Campona)

Debrecenben:                      a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje

Győrött:                     a Xantus János Állatkert

Jászberényben:       a Jászberényi Állat- és Növénykert

Kecskeméten:                         a Kecskeméti Vadaskert

Miskolcon:                                a Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Pécsett:                      a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium

Poroszlón:                a Tisza-tavi Ökocentrum

Szegeden:                  a Szegedi Vadaspark

Veresegyházán:      a Veresegyházi Medveotthon

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X