„Nekem szerencsém van, mert a bátyámnak tíz éve kivitelezőcége van, kialakult ügyfélkörrel. Villanyszerelőként végeztem, és azonnal be is léptem hozzá” – meséli Krisztián, aki négy éve fejezte be a szakiskolát egy vidéki nagyvárosban. A családi vállalkozásban dolgozó szakember egy „kiszállásért”, óraszámfüggően, általában 6–10 ezer forintot kér el, de – elmondása szerint – sok lakást és irodát teljesen újra kell vezetékezni. Ezek soknapos, nagy munkák, és jól is fizetnek. „Szerintem az én szakmámat és a többi építőipari alapszakmát egyéni vállalkozóként vagy kis céges formában éri meg a legjobban csinálni, mert a nagyvállalatok és a közintézmények sosem fizetnek annyit, amennyiből meg is lehet élni.”

Szakmunkások hiányos alapkészségekkel

Amíg a szakiskolát sikerrel elvégzők azt nézik, hol és hogyan tudnának a legtöbbet profitálni és a legjobban keresni végzettségükkel, addig a cégek – értelemszerűen –a valóban jó képzést kapott, gyakorlati tudással rendelkező és megbízható munkaerőt keresik. E két törekvés pedig finoman szólva sem fedi egymást, holott elvben fedhetné. A szakképzés területén kereslet és kínálat tekintetében évek óta nyílik az olló.

 „Durván leegyszerűsítve húsz éve indult be az a folyamat, amely mára elvezetett oda, hogy szakképzési rendszerünk gyakorlatilag képtelen a piac igényeihez alkalmazkodni” – állítja az egyik fővárosi szakiskola (neve elhallgatását kérő) igazgatóhelyettese. A pedagógus szerint a szakképzés problémája leginkább abban keresendő, hogy az intézmények sok szakmát oktatnak egyszerre, kis hatékonysággal. A tanműhelyek, ahol a gyakorlati képzések folynak, rosszul felszereltek, a szakmunkástanulók vállalatoknál történő képzése pedig akadozik, rengeteg az adminisztratív teher. Legalább ilyen sokat nyom a latban azonban, hogy a szakmunkás végzettségűek alapkészségei (írás-olvasás, számolási-logikai és szociális jártasságok) hiányosak, ezek nélkül pedig ma már szinte lehetetlen elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ugyanis ezeknek az alapkészségeknek a hiánya rontja az alkalmazkodóképességet. A rossz tapasztalatok miatt a cégek inkább érettségizett munkatársat fognak felvenni még akkor is, amikor minimális írás-olvasással járó munkakört kell betölteni – összegez a több évtizede a szakképzésben tanító pedagógus.

Az állami normatíváért folyó  harc sem kedvez a szakiskoláknak, hiszen a gimnáziumok tömegesen veszik fel az általánosban közepes teljesítményű gyerekeket is, csak hogy növeljék a létszámot – és az annak arányában osztott normapénzt. Ennek köszönhetően „sokakban az az előítélet él, hogy a szakmunkásképzők gyakorlatilag a kezelhetetlen és ostoba gyerekek gyűjtőhelyei” – fogalmaz a megkérdezett igazgatóhelyettes. Az általa említett előítéletet pedig alighanem erősítik azok a felmérések, amelyek szerint a legrosszabb szociális körülmények közül jövő diákok – ha egyáltalán folytatják az általános után – többnyire valamelyik szakmunkásképzőben kötnek ki, ahonnan aztán nagyon magas százalékban (és meglehetősen hamar) ki is buknak.

Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy nagyon sok gyerek azért szeretne szakmát tanulni, mert elege van nyolc év sorozatos kudarcélményéből. Ezeknek a diákoknak mind a tudása, mind a motivációja igen alacsony ahhoz, hogy az általános után sikerrel elvégezzenek még egy szakiskolát is. Ezért döntött úgy a szakminisztérium, hogy jogszabály-módosítással lehetővé kell tenni, hogy az ilyen tanulók a nyolcadik osztály elvégzése után azonnal elkezdhessenek szakmát tanulni. És a végeredmény: a közoktatási törvény 2009. július 7-étől hatályos új rendelkezése – 27. paragrafus (4) bekezdése – értelmében azok számára, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, a szakiskolai képzés megszervezhető kizárólag szakképzési évfolyamokon, oly módon, hogy a szakma gyakorlásához szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek átadása mellett az általános műveltséget megalapozó, illetve megszilárdító képzés is folyik (a képzési ciklusidő legalább egyharmadában). Ez az új képzési forma az úgynevezett előrehozott vagy alternatív szakképzés. Lényege, hogy az általános iskolából történő kilépést követően a tanulók közvetlenül szakképzési évfolyamon folytathatják tanulmányaikat.

A törvénnyel vitatkozók szerint a három évből egyet még így is a közismereti tárgyakra kell fordítani, bár ennek ütemezése a szakiskolák hatáskörébe tartozik. Az ellenzők azt kifogásolják, hogy a gyakorlati helyként funkcionáló cégek nem szeretik, ha a szakmunkástanuló hetente több napot is az iskolában tölt, ahelyett hogy a gyakorlatával foglalkozna. Ők viszont valószínűleg elfeledkeznek arról a – fentebb vázolt – problémáról, hogy a szakmát tanulók többsége a legalapvetőbb műveltségbeli hiányosságokkal küzd, sokuknál még az írásban adott utasítások értelmezése is nehézségekbe ütközik.

„Keresett” vagy „került” szakma?

Az is gyakran hangoztatott probléma, hogy nem a munkaerőpiac által keresett szakmákat tanulják a diákok. Ennek megoldására az 1993-as közoktatási törvény óta létező regionális fejlesztési és képzési bizottságok (rfkb) 2008. január 1-jétől jelentős szakmai hatáskörrel, egyszersmind felelősséggel lettek felruházva. A bizottságok feladatai közé tartozik, hogy felmérjék a régió munkerő-piaci igényeit, és a begyűjtött adatok alapján meghatározzák a térség szakiskoláinak szakképzési irányait, illetve a képzési arányokat. A döntés meghozatalához elemzik a Központi Statisztikai Hivatal adatait, illetve az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által nyilvántartott, regisztrált álláskeresőkkel kapcsolatos adatokat. Mindemellett a bizottságok közreműködnek az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli (azaz a köz- és a felnőttoktatásban folyó) szakképzés összehangolásában. Tevékenységüket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koordinálja.

A fejlesztési bizottságok munkájával persze korántsem mindenki elégedett. „Nagyon rossz megoldásnak tartom, hogy a bizottságok, amelyeknek a döntései gyakorlatilag törvényi erejűek, három csoportra osztották a szakmákat: kiemelten támogatott, támogatott és nem támogatott szakmákra” – ad hangot szakmai egyet nem értésének Kathy Zsigmond, a hajdúböszörményi Veress Ferenc Szakképző Iskola igazgatója. Az igazgató szerint nem járható út, hogy a helyi rfkb kérdőíves felmérést végez a munkáltatók körében, mert ezzel a módszerrel kizárólag a nagyvállalatokhoz jut el az igényfelmérés, míg a szakmunkások derékhadát alkalmazó kisvállalkozások közelébe sem kerülnek a látómezőnek.

Jelenleg nincs olyan információs csatorna, amely az egyéni vállalkozói kör igényeit és érdekeit közvetítené az rfkb-k felé. Így aztán a bizottságok nem látják ezt a területet, döntéseiknél nem tudják figyelembe venni annak érdekeit. Pedig ma Magyarországon – eltérően az EU legfejlettebb országainak munkaerőpiacától – 1 millió fölött van az egyéni, valamint a mikro- és kisvállalkozók száma. Ezért hiba, hogy olyan külföldi szakképzés-szervezési szisztéma bevezetésére került sor, amelyhez olyan országok szolgáltak mintául, amelyek munkaerőpiaca, gazdasági szerkezete nem hasonlít a hazaira. Az új struktúrában a kormány a szakképzés rendszerén keresztül lényegében ismét csak a multinacionális nagyvállalatok profitszerző képességét finanszírozza – véli Kathy.

A szakképzéssel foglalkozók körében közismert, hogy a diákok nem a vállalatok által „keresett”, hanem a „divatos” szakmákat választják, holott a „keresett” szakmákban kiemelt jövedelemre tehetnének szert. Talán szerencsésebb lenne a „keresett” szakma helyett a „került” szakma kifejezés használata, ugyanis ami a vállalatok oldaláról „keresett”, az a fiatalok szemszögéből „került” szakma – világít rá egy elgondolkodtató ellentmondásra a szakképző iskola vezetője. Szerinte a fiatalok többsége azért kerüli azokat a szakmákat, amelyeket a vállalatok (és a rendszer fogyatékosságai miatt a fejlesztési bizottságok) szeretnének a pályakezdők után dobni, mert a tapasztalatok korántsem támasztják alá az adott szakmákról a közvélekedésben kialakult képet. „Tipikus keresett szakma például a fémforgácsoló. A munkáltatók kiemelt jövedelmet, könnyű munkát, tiszta munkahelyeket ígérnek. A hétköznapi tapasztalat azonban teljességgel más: minimálbér, napi 10 órás, nehéz, koszos és büdös munka.”

A szakképző intézményeknek mindenképpen szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a vállalatokkal, illetve elkezdeni olyan (versenyképes) szakmák felvételét is a tanrendbe, amelyek még hiányoznak – mondja a budapesti szakiskola igazgatóhelyettese. Ugyanakkor fontos lenne az is, hogy a szakiskolák – tekintettel a változékony gazdasági környezetre – rugalmasabban hirdethessenek meg szakokat.

Állami ösztönzők

Arról azért nincs szó, hogy a szakminisztérium és társintézményei ne próbálnának megoldásokat keresni. Mind a szakképzés minőségi és tartalmi elemeinek megújításához, mind a pályaorientáció rendszerének fejlesztéséhez nem kevés uniós pénzt rendel a tárca – 2008 és 2009 folyamán például 43,6 milliárd forintot biztosított a térségi integrált szakképző központok létrehozására és infrastruktúrájuk fejlesztésére. A szakképzés finanszírozása – az uniós forrásokat leszámítva is - többcsatornás. Mint állami feladatellátást normatív alapon az állami költségvetés finanszírozza. A fenntartók (jellemzően önkormányzatok) ezt – anyagi lehetőségeik függvényében – kiegészítik, szintén normatív alapon. Emellett a szakképzésben megvalósuló gyakorlati képzés ösztönzését szolgálja az is, hogy azok a szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett gazdálkodó szervezetek, amelyek szerződéssel foglalkoztatnak tanulókat, az ezzel járó költségeiket elszámolhatják a hozzájárulás terhére, sőt a többletköltségeket visszaigényelhetik a Munkaerő-piaci Alapból (MPA).

Tény, hogy a gazdasági válság miatt az MPA képzési alaprészének a bevételei és a kiadásai is visszaestek. Ugyanakkor nem csökkent a hozzájárulásra kötelezetteknek tanulófoglalkoztatás miatti visszatérített summa, ami jelentős arányt – jelenleg közel 60 százalékot – képvisel az alap kiadásaiban. És bár a válságkezelés miatt 2009-ben az MPA-ban a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által szétosztható, decentralizált szakképzési keret nem állt rendelkezésre, 2010-ben ismét sikerült forrást biztosítani a gyakorlati képzés fejlesztésére. A 3,5 milliárd forint a régiók között arányosan oszlik el – tájékoztatta a HVG-t a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

Jó hír lehet az is a szakiskolák számára, hogy a kiadási előirányzat csökkenése ellenére 2010 februárjától a minisztérium bevezette a szakiskolai ösztöndíjat, melynek forrása szintén az MPA képzési alaprésze. Az ösztöndíj célja a szakmunkáspresztízs növelése, a hiányszakmák iránti érdeklődés felkeltése, a lemorzsolódás csökkentése, valamint a szakiskolások ösztönzése az első szakképesítés iskolarendszerű képzésben történő megszerzésére. Az ösztöndíjrendszer bevezetéséhez 2010-ben 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre.


Kanaki Anna


Az oktatás témaköréből további érdekességet tudhat meg az eduline szakmai támogatásával készült Oktatás Plusz 2010 című kiadványból, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál, vagy megrendelhet a www.hvgplusz.hu weboldalon.