szerző:
Eduline

Holnap a matekérettségivel folytatódik az idei érettségi szezon, így ma este néhány fontos dolgot még érdemes átismételni. Hogyan érdemes elkezdeni a feladatokat, mire kell figyelni, ha már úgy érzitek, hogy elkészültetek a feladatokkal?

©

Hogyan kezdjünk a feladatokhoz?

Miután átnéztétek a feladatokat, nagyon fontos, hogy figyelmesen olvassátok el az utasítást is, ha kell, akár kétszer is. Csináljatok kikötést és nézzétek meg, hogy a feladat milyen választ kér. A megoldás után pedig nézzétek meg a kapott eredményt, mert lehet, hogy a kikötés után, több válasz esetén, csak az egyik megoldás lesz helyes.

Itt van a matekérettségi megoldása: így kellett megoldani a rövid feladatokat

Délelőtt 11-kor véget ért a középszintű matekérettségi, mi pedig már jövünk is a nem hivatalos megoldásokkal - itt nézhetitek meg, jól oldottátok-e meg a feladatsor első, rövid példákból álló részét. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.

Itt találjátok a középszintű matekérettségi, itt pedig az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.

Alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők matekból.

Ilyen témakörökről kaptak feladatokat a diákok a középszintű matekérettségi első, 45 perces részében.

Nagyon sokszor előfordul, hogy egy hosszú feladat elején az ember felcserél egy plusz-mínuszt vagy elfelejt hozzáadni vagy kivonni valamit, és az egész feladat elcsúszik - magyarázza Hulej Ákos, a Studium Generale matekszekciójának vezetője. Ezekkel a hibákkal akkor is sok időt lehet bukni, ha viszonylag hamar kiderül, ezért érdemes már az elején nagyon odafigyelni.

Szöveges feladatra szöveges választ

Tényleg fontos: ha egy szöveges feladatot kaptok, fontos, hogy szöveges választ is adjatok.

Nem elég, ha aláhúzzátok, hogy x=3 - hívja fel a figyelmet Hulej Ákos. Ha kimarad a válaszmondat, akkor egy pontot veszíthettek, ha sokszor kimarad, akkor sokszor egy pontot.

Ne felejtsetek ellenőrizni sem!

Időben olyan sokat nem vesz el, sőt kevesebb idő ellenőrizni, mint végignézni az egész feladat számolásait. Arról nem is beszélve, hogy van olyan feladat is, ahol a kimaradt ellenőrzés miatt akár pont is veszíthettek.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Van egy kis négyzet a második oldalon...

A második résznél először olvassátok el a választható feladatokat, majd döntsétek el, hogy melyiket szeretnétek kihagyni. Van egy kis négyzet a második oldalon, ide kell beírni, hogy melyiket nem választottátok. Ha ez kimarad és - ahogy fogalmaz a vizsgaleírás - "a választás ténye egyértelműen nem derül ki a dolgozatból", automatikusan a 18. feladatot nem veszik figyelembe, akkor is, ha ti pont azt oldottátok meg. Vagyis sok pontokat veszíthettek, ha elfelejtitek beírni a feladat számát a négyzetbe.

Milyen függvénytáblázatot használhattok?

Egyidejűleg akár többféle függvénytáblázatot is használhattok, azonban mindenki vigyen saját példányt, és a vizsga alatt egymás között nem cserélhetitek ki a függvénytáblázatokat. Ezen felül nagyon fontos, hogy mielőtt beültök az érettségire, nézzétek át a függvénytáblázatot, nincs-e benne elfelejtett dolgozat, jegyzet vagy papírcetli, mert ezeket a vizsga előtt szigorúan ellenőrzik, és ha a dolgozat írása közben ilyeneket találnak benne, akkor annak komoly következményei is lehetnek.

Ha írtatok bele, ábrákat rajzoltatok, esetleg jegyzeteket készítettetek vagy magyarázatot hagytatok benne, akkor inkább még most kérjetek kölcsön olyan könyvet, amely teljesen üres.

Arról, hogy milyen lesz az idei matekérettségi és hogy milyen feladatokra készülhettek, arról mindent elolvashattok itt.

4-est, 5-öst szeretnék a matek érettségin!

Online képzés célja: Sikeres középszintű matematika érettségi | | Általános- és középiskola , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen

13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.