Az általános iskolát végzett diákoknak és szüleiknek a korábbiakhoz képest feltétlenül mérlegelniük kell azt az új szempontot is, hogy az intézmény kínál-e olyan színvonalú nyelvoktatást, amely garantálja az emelt szintű érettségit. A 60 százalék fölötti eredményű emelt szintű nyelvi érettségivel egyenértékű komplex középfokú nyelvvizsga híján 2020-tól a művészeti egyetemeket-főiskolákat leszámítva egyetlen hazai felsőoktatási intézménybe sem lehet majd jelentkezni, függetlenül attól, hogy a diák melyik egyetem melyik karát célozza meg.

Szakértők szerint e döntéssel eleve felértékelődik az általános iskolából vitt útravaló, ha már – mint erre a Nyelvtudásért Egyesület Mi a baj az iskolai nyelvoktatással? című tavaszi konferenciáján több hozzászóló rámutatott – a nemzetközi tendenciákhoz képest meglehetősen későn, a 4. évfolyamon válik kötelezővé a nyelvtanulás. Az általános iskola végére a hivatalos besorolás szerint az A1-A2 minimumszint – a kötelező elvárás, vagyis, hogy a diák nagyon egyszerű mondatokban, a közvetlen környezetéről, alapszükségleteiről képes legyen kommunikálni.

A középiskola négy éve alatt viszont a továbbtanulni vágyó tanulóknak meglehetősen nagyot kell ugraniuk, a gimnazistáknak ráadásul úgy, hogy közben kötelezően második idegen nyelvet is tanulniuk kell. A középszintű – B2-es – elvárás szerint például már „meg kell értenie az összetettebb konkrét vagy elvont témájú szövegek fő gondolatmenetét, beleértve a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is, illetve folyamatos és természetes módon normális interakciót tudjon folytatni anyanyelvű beszélővel”. Hogy mindezt hogyan lehet elérni, arra közvetett módon választ ad a már említett konferencián ismertetett felmérés, amelyet a Nyelvtudásért Egyesület végzett több mint 1400 tanuló és 1100 nyelvtanár megkérdezésével. Arra a kérdésre ugyanis, hogy „Milyen szerepe van a magánúton történő nyelvtanulásnak az eredményességben?”, a diákok 40 százaléka úgy nyilatkozott, hogy ez „fontos”, további 28 százalék szerint pedig „nagyon fontos”.

A 2020-től érvényes felvételi előírás persze nem a legkiemelkedőbb eredményeket produkáló elitiskoláknak, illetve a tanulóiknak fog igazán fájni: nagy általánosságban úgy tűnik ugyanis, hogy a legjobban teljesítők a nyelvi érettségik eredményességi listáján is jól szerepelnek. Kivételek persze vannak, és nem is csak egy-kettő: a tavalyi toplista összesített első 50 helyezettjének több mint egytizede a nyelvi érettségi eredményessége szempontjából kívül került a legjobb százon. E jelenség amúgy még az abszolút ranglistavezető Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumnál is érzékelhető: míg a kompetenciaméréseknél, érettségi eredményeknél és a felvételi sikerességi listáján legalábbis dobogó közeli eredményt ért el, a nyelvi érettségiben „csak” a tizenkilencedik volt.

Viszonylag vegyes a kép az alapítványi és magániskoláknál. Az egyházi gimnáziumok pedig a jelek szerint nem az idegen nyelvi oktatásuk sikerességére fordítják a legtöbb figyelmet: legeredményesebbjeik a 2016-os toplista szerint a nyelvi érettségi kategóriában nem számítanak kiugróan jónak.

A középszintű nyelvtudáshoz kötött felvételi bevezetése az előzetes aggodalmak szerint kettészakítja a középiskolai mezőnyt, vagyis a főképp kisvárosi átlaggimnáziumok diákjai, akik megcéloznák az egyetemek padjait, jelentős hátrányba kerülhetnek. Ezek a középiskolák persze ma sem az egyetemek fő bázisiskolái, és jó eséllyel onnan ezentúl is évfolyamonként legfeljebb néhány felvételiző kerül majd ki. Ott ugyanis sokszor összehasonlíthatatlanul rosszabbak a nyelvtanulás technikai feltételei, ezeket a településeket sújtja leginkább a nyelvtanárhiány, ami a csoportbontásoknál jelenthet problémát, ráadásul e városokban még a magánúton történő felkészülés lehetőségei is korlátozottabbak. A kormány ugyanakkor egyelőre nem mutat hajlandóságot arra, hogy finomítson a terveken, például úgy, hogy nagyobb tantervi vagy tananyag-választási szabadságot engedélyez, hozzájárulva ahhoz, hogy a nyelvi csoportok ne osztályonként, hanem évfolyamonként szerveződjenek, vagy úgy, hogy a gimnáziumok a kötelező második idegen nyelv heti három óráját indokolt esetben hozzácsaphassák az első idegen nyelv óráihoz, azaz a második idegen nyelv helyett az első oktatása legyen intenzívebb.

Halmozottan hátrányos helyzetbe kerülhetnek a szakgimnáziumok, korábbi nevükön szakközépiskolák, amelyeket nem csak a közismereti tárgyak idén bevezetett csökkentése, hanem a tervezett nyelvoktatási reform is fokozottan sújtja. Náluk még emelt óraszámban is csak heti négy tanórán kellene felkészíteni a diákokat a középfokú nyelvtudásra, úgy, hogy a csoportbontás sokszor nehézségekbe ütközik. Árulkodó a helyzet: szeptember közepén, vagyis két héttel a tanévkezdet után, a közszféra álláskereső portáljának tanúsága szerint még mindig mintegy ötven középiskolai tanári állást hirdettek, gyakorlatilag az összeset vidéki szakgimnáziumokban, és a betöltetlen reáltanári állások mellett szép számmal kerestek „angol–bármilyen” szakos tanárt is.

A fenti helyzet nem mindenhol igaz. A szakközépiskolai-szakgimnáziumi rangsor élbolyában szereplő intézmények mindegyike kiemelkedően jó helyezést ért el a nyelvi érettségiken is, igaz, a zömük közgazdasági vagy idegenforgalmi profilú, ahol az egyik fő tárgy a nyelv.

Ha valaki nem a kétnyelvűségre törekszik, hanem megelégszik azzal, hogy az egyetemi felvételi idejére magabiztos középszintű nyelvtudást szerezzen, annak érdemes olyan ötosztályos középiskolát választania, ahol a hagyományos gimnáziumi-szakgimnáziumi képzést nyelvi előkészítő nulladik évfolyam vezeti be.

A cikk a HVG rangsor - Középiskola 2017 című kiadványban jelent meg, a teljes anyagot ott olvashatjátok el - a kiadványt megrendelhetitek a kiadónál.