Felvételi 2024: van egy jó hírünk, ha az ELTE-re jelentkeztetek gazdasági képzésre

Ha az ELTE valamelyik gazdasági alapképzésére jelentkeztetek, erről jó, ha tudtok.

2024-ben nemcsak az érettségi változik, hanem a felvételi pontszámítás is. Az egyetemek többek között maguk dönthetik el, hogy húznak-e minimumponthatárt.

A felvi.hu-n közzétett adatok szerint az ELTE-n karonként, sőt gyakran szakonként is változik, hogy meghatároztak-e minimumponthatárt vagy sem.

Jó hír, hogy annak ellenére, hogy az ELTE Gazdaságtudományi Kara is népszerű a felvételizők körében, egyetlen képzés esetében sincsen előírva minimum pontszám. Ehhez képest érdekes, hogy például az ELTE Társadalomtudományi Karán nemzetközi tanulmányok és az alkalmazott közdazdaságtan alapszakhoz is legalább 320 pont kell elérnetek.

Ha szeretnétek tudni, hogy az ELTE mire mennyi intézményi pontot ad, olvassátok el az alábbi cikket.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.