18 ezren jelentkeztek űrhajósképzésre

Rekordszámú, több mint 18 ezer pályázó jelentkezett az amerikai űrkutatási hivatal legújabb űrhajósképzésre. A NASA ez alkalommal közösségi portálokon is hirdette a lehetőséget, ez közrejátszhatott a jelentkezők számának ugrásszerű növekedésével.

Forrás: NASA

Előrejelzéseik szerint egy évig is eltart, míg a pályázók listáját megrostálják, az idei jelentkezők száma több mint kétszerese az 1978-as képzésre jelentkezők mintegy 8 ezres számánál.

Sajnos ne akárki számára érhető el a program, a jelentkezőknek amerikai állampolgároknak kell lenniük, természettudományos, matematikai vagy mérnöki végzettséggel kell rendelkezniük.

A 2013-ban kialakított, nyolc űrhajósból álló csapathoz hasonlóan az idei jelentkezők közül kiválasztottakat is arra képzik, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazzanak vagy a NASA Orion űrhajójának a távoli űr felfedezésére induló misszióján vegyenek részt. A kéthónapos jelentkezési időszak csütörtökön zárult. Az első űrhajós csapat a Mercury 7-program héttagú legénysége volt, őket 1959-ben választották ki.

hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X